Egy hétig Egyiptomé a főszerep

2023.07.10. 17:30

Piramist is építenek a szentesi gyerekek – Galéria

Nyugalom, nem vetették egyiptomi rabszolgaságba a helyi csemetéket, hogy monumentális síremléket állítsanak egy fáraónak. A kicsik önként és (néha) dalolva vállalták a feladatot a Művelődési Központ által szervezett táborban, ahol egy héten át minden Egyiptom körül forog majd.

Majzik Attila

Csapatépítéssel indult a hét a Gólyás házban. Fotó: Majzik Attila

A fáraók kincsei nyomába erednek a szentesi gyerekek a Művelődési Központ nyári táborában. A szervezők öt egyhetes kalandra osztották fel a nyári szünet egy részét, a bemelegítő élménytábor után ezen a héten Egyiptom a tábor tematikája.

Mint Bánvölgyi Petra, a tábor egyik koordinátora elmondta, az öt turnus alatt alkalmanként 26, 6 és 12 év közötti gyerekkel foglalkoznak a Gólyás házban.

Csapatépítő, ismerkedős játékokkal indítottuk a hetet. Így könnyen megtudhatta mindenki a másik nevét, hogy melyik iskolából jött és mi a hobbija

 – számolt be Bánvölgyi Petra.

A hét során minden Egyiptom és a fáraók kincsei körül forog, a gyerekek megtanulják leírni a nevüket hieroglifákkal, egyiptomi ékszereket készítenek, de kincskeresés is vár rájuk, a Nílus hangulatát pedig a mindszenti Tisza-parton idézik majd meg. Az együtt töltött öt nap megkoronázása kétség kívül a piramis felépítése lesz a Gólyás ház udvarán. Az építmény – érthető módon – nem mészkőből és gránitból áll majd össze, hanem gyerekeknek való várépítő készletből emelik majd a kicsik.

A táborokba egyébként rekordgyorsasággal elfogytak a helyek, tudtuk meg a szervezőktől. – Egy nap alatt beteltek a helyek a táborainkba. A szülők keresik a lehetőséget, hogy a gyerekek kikapcsolódhassanak nyáron, de ezek általában elég sokba kerülnek, így sokan választották inkább a mi táborunkat – jegyezte meg Bánvölgyi Petra programszervező.

A finanszírozási hátteret pályázati forrás állja, tudtuk meg Szabó Zoltán Ferenc polgármestertől.

Érdekes és változatos programmal készültek a szervezők, így nem csak gyermekmegőrzésre hozzák ezekbe a táborokba a szülők a kicsiket

 – tette hozzá a polgármester.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában