A béke vagy te, Sport

Aki szereti a sportot, ismeri Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című gyönyörű költeményét. Mintha a szerelmes ifjú szólna a kedveshez. A cím leghíresebb sorát idézi. Miért jutott eszembe? Vasárnap zárult a budapesti atlétikai világbajnokság, amelyet a békének ajánlott az ország. És annyiban valóban azt szolgálta, hogy Ukrajna legjobbjai is eljöhettek, és vb-címet szereztek a magasugrónő, Jaroszlava Mahucsih révén. Azt mondta: a hazájukért harcoló honfitársaimnak nyertem ezt az aranyat.

A magyar drukkereknek a kalapácsvető Halász Bence nyert bronzot. Jó hír: nekünk nem kell a hazánkért harcolni. Rossz hír: a sport nem mindig győz a háború, a politika felett. Ez történt 1916-ban, amikor az I. világháború miatt elmaradt egy olimpia, majd az 1920-ason nem engedték indulni a háborúban vesztes Magyarország legjobbjait. A második világégésnek már két ötkarikás játék, az 1940-es és az 1944-es esett áldozatul, az 1936-os berlinit pedig Adolf Hitler nyitotta meg. A középkorúak és az idősebbek még emlékezhetnek az izraeli sportolók elleni 1972-es müncheni merényletre, az 1980-as moszkvai olimpiára, amit Afganisztán szovjet megszállása miatt a nyugati világ, és az 1984-es Los Angeles-ire, amit erre válaszul a szocialista tömb – Románia és Jugoszlávia kivételével – bojkottált, nem engedve sportolóik részvételét. Akik 4 évig készültek a versenyekre. Akkor nem volt világháború, de világbéke sem – utóbbi szó legfeljebb a szépségversenyeken hangzott el.

Békéről most sem beszélhetünk. Az egész glóbuszra kiterjedően talán soha nem is volt. És a Sport meddig lehet az? Meddig győzheti le a politikát, a háborút, pusztán azzal, hogy megrendezik eseményeit és az országok, nemzetek képviselői azokon mérkőzhetnek meg egymással? A választ testvér – Bob Dylan dalát idézve –, azt elfújta a szél...