Így ünneplünk

Államalapításunk ünnepe idén egy sima vasárnapra esett. Nem kaptunk hosszú hétvégét, sem munkaszüneti napot. Egyszerűen csak beékelődött a szokásos pihenőnapok közé. Ilyenkor talán egy kicsit kevésbé vesszük észre a piros betűt a naptárban – én például olyannyira nem, hogy megdöbbenve álltam reggel a bezárt pékség előtt: most akkor hogy egyek új kenyeret, ha tegnap elfelejtettem beszerezni?

Nem tudom, ki hogy van vele, de ilyenkor az ünneplés sem olyan, mint máskor. Főleg most, hogy amikor már a végét kellene járnia a nyárnak és hosszú évek tapasztalatai szerint holnaptól inkább őszies időben kellene szomorkodnunk, éppen most rúgta ránk az ajtót a kánikula. Azok a rendezvények, amelyeket nem ligetes környezetbe szerveztek, inkább szóltak a melegben szenvedésről, mint bármi másról, és el tudom képzelni, hogy sokan a délelőtti dilemmában, miszerint beszédeket hallgassanak vagy inkább hagyják az egészet és menjenek strandolni, az utóbbit választották.

Persze ezzel sincs semmi baj, mindenki úgy ünnepel, ahogy akar. Van, akinek fontos, hogy meghallgassa politikusaink gondolatait Szent István üzenetéről a mai kor számára, másoknak családi program, hogy este a rakpartról nézzék a tűzijátékot. És természetesen nem maradhat már el ünnep Szegeden pavilonsor nélkül sem, így akinek az esik jól, ehet-ihat a belvárosban, esténként pedig még koncerteket is kap hozzá. De vannak, akiknek ez ugyanolyan vasárnap volt, mint a többi, amit strandolással, pihenéssel vagy éppen kényszerből munkával töltöttek.

Egy biztos: augusztus 20-a minden magyar számára születésnap. Szóval, Isten éltesse kis hazánkat, még ha kicsit nyaralós, hétvégés hangulatban is telt ez az ünnep.