Szegedi hírek

2023.09.01. 20:00

Beszéd helyett öleléssel köszöntötte az igazgató a diákokat – Fotók

Nem csak unalmas évnyitóval lehet elkezdeni az iskolát – derült ki számunkra, amikor idén a Szikrába látogattunk el szeptember elsején. A magánintézményben ünneplő- és feszengésmentesen indult a tanév, és már rögtön az első nap kirándulással alapozták meg a jókedvet.

Timár Kriszta

Fotó: Karnok Csaba

Idén a hét utolsó napján kellett iskolába menniük először a diákoknak: pénteken megkezdődött az új tanév. A legtöbb intézményben ezen a napon tartották az évnyitó ünnepségeket – amelyek leginkább az unalmas beszédekről és az érdektelen műsorokról szólnak a fiatalok olvasatában. Ezt követően néhány osztályfőnöki órát tartottak, hogy a legfontosabb tudnivalókat átadják a gyerekeknek, tizenegy órakor pedig már mindenki az utcán lődörgött. Nagyjából így zajlik az első nap az iskolában – legalábbis az intézmények egy jelentősebb részében. De lehet ezt másképp is. Mi ilyen iskolában jártunk.

Az első nap nem az első volt

A Szikra Általános Iskolában igazából nem is ez volt az első nap, az évnyitót ugyanis csütörtökön tartották. A magániskolába arra az alkalomra is mindenki kényelmes ruhában érkezett, ugyanis családi sportnappal indították a tanévet, ahol többek között fociztak, kosárlabdáztak a tanárok, szülők és diákok.

Az elsőseink azonban még csak nem is ezen a napon ismerkedtek először az intézménnyel. Volt korábban egy iskolára hangoló napunk, ahol minden tanár bemutatkozott nekik, szerveztünk egy elsős napot, ahol a családok is találkozhattak egymással és egy 5 napos tábort is. Vagyis ma már itt mindenki ismer mindenkit és nem úgy jöttek be hozzánk a legkisebbek sem, hogy izgulniuk kell, mert nem tudják, mi vár rájuk

 – mondta Petroly Pálma intézményvezető.

Ünneplőre pénteken sem volt szükség, a tanév megkezdésének ceremóniája ezen a napon is családias hangulatban zajlott. Az udvaron felállított sátorban köszöntötték az elsősöket és az újonnan érkezett diákokat – mindenkit egyesével, név szerint. A gyerekek a tanárok és diáktársaik által megformázott szalag-alagúton sétáltak keresztül, majd az igazgató a lányokat öleléssel, a fiúkat kézfogással fogadta, átadva nekik az iskola egyenpólóját. Nem volt beszéd, vers vagy hangszeres műsor, csak szappanbuborékok és a szemüket meghatottan törölgető szülők. Merthogy ők is jelen lehettek itt is, és előtte a tanteremben is, hogy segítsenek a kicsiknek berendezkedni.

Kirándulással alapozták meg a tanév jókedvét

Szerintem én izgultam jobban a mai nap miatt, nem Beni. Ő nagyon várta már az iskolát, csak kicsit félt

 – mosolygott Márti. Az édesanya elárulta, meghatódott elsős gyermeke iskolakezdésén, örült, hogy sokáig itt lehetett. A ceremónia után ugyanis még fotókat is készítettek – nem csak a gyerekekről, hanem szülőkkel együtt csoportképet is. Csak ezt követően kellett magukra hagyni a kicsiket, akiknek ezután sem kellett órákig a padban ücsörögniük. A rövid tájékoztató után ugyanis mindenki kirándulni ment – volt osztály, amelyik a Szegedi Vadasparkba, más biciklitúrára indult.

– Kicsit fura az ovihoz képest – foglalta össze első tapasztalatait Balázs az iskoláról. Hozzátette: nagyon várta már, hogy ide járhasson.

 – Jó tanuló leszek

 – jelentette ki a kisfiú. Ábel Matyival nevetgélt, ők a táborban ismerkedtek meg. – Egyből barátok lettünk, ezért ültünk egymás mellé – mesélték.

A legkisebbek után meglátogattuk a harmadikosokat is, akik már izgatottan várták a biciklis túrát. – Deszkre megyünk – újságolták. Arra a kérdésre, várták-e már a sulit, szinte mindenki igennel felelt. – Itt vannak a barátok – mondták. De a tanulás sem volt ellenükre. – Állatorvos szeretnék lenni, nekik sokat kell tanulniuk – magyarázta egy kislány.

Az iskola legidősebbjei a hetedikesek, akik összesen heten vannak. Ők azért már nem voltak ilyen lelkesek, de mint mondták, egy nagyon picit azért ők is örülnek, hogy újra itt lehetnek. 

Idén egy héttel tovább tart a tanév

Akár magán, állami, alapítványi vagy egyházi iskoláról van szó, a tanév mindenkinek egyforma lesz, idén egy héttel hosszabb, mint korábban bármikor. Az őszi szünetre október 28-ig kell várni. A téli szünet december 22-től január 7-ig, a tavaszi március 28-tól április 7-ig tart majd. A következő vakációra pedig majd csak június 21-én csöngetnek ki.

A vármegye 31 iskolájánál segítik a gyerekek közlekedését
Csongrád-Csanád vámegye. Egyik napról a másikra nagy számban tűnnek fel gyerekek ott, ahol hónapokig nem voltak. Az iskolák közelében ezért fokozott óvatosságra kéri az autósokat a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. Vad Róbert rendőr őrnagy, a bizottság titkára a szülőknek pedig azt javasolta, járják be a kicsikkel az iskola és otthonuk közti útvonalat és beszéljék meg, hol mire kell odafigyelni. Idén is rendőrök és polgárőrök segítik egyébként a reggeli és délutáni csúcsidőszakban a gyerekek úton való biztonságos átkelését a forgalom leállításával és átkíséréssel – a vármegye 31 intézményénél, köztük 9 szegedinél lesznek jelen szeptemberben. Vad Róbert mindezek mellett emlékeztetett: sok iskolánál van várakozni vagy megállni tilos tábla, amelyet ha az autósok figyelmen kívül hagynak, az torlódást okozhat a forgalomban. Éppen ezért a rendőrség erre is odafigyel majd és differenciáltan intézkedik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában