Szeged

2023.10.04. 15:02

Félévig korlátozások lesznek Szegeden

Kiss Anna

Vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokat végeztet a Bartók térnél és a Török utcában a Szegedi Vízmű Zrt. A közleményük szerint a munkálatok ezen a héten elkezdődtek, a meglévő régi 150-es AC vezeték helyére új, 160-as KPE vezeték kerül, illetve a rekonstrukciós területen található bekötéseket is felújítják. Az alvállalkozó 6 hónap alatt, várhatóan legkésőbb jövő év április elejére készül el teljeskörűen, az aszfaltozással együtt, ekkor állhat vissza a közlekedésben a megszokott rend. Addig az érintett útvonalakon közlekedőknek ütemenként változó, időszakos útszűkületre kell számítaniuk. A vezetékrekonstrukció ideje alatt a Bartók tér érintett részét (Jósika/Attila utcától a Török utcáig), valamint a Török utcát teljes hosszában részlegesen lezárják, átmenő forgalom egy sávon lehetséges. Parkolási tilalomra is számítani kell változó utcaszakaszon és ütemben. Az ottlakók számára a közlekedést, az otthonukhoz való eljutást a kivitelező biztosítja. Az ivóvíz-szolgáltatásban csak átmeneti, kisebb időszakos korlátozások várhatóak, melyről az érintett fogyasztókat az előírtak szerint értesíti a Szegedi Vízmű Zrt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában