Sándorfalva

2023.10.25. 17:30

Helyi vállalkozók segítették a sándorfalvi diákok pályaválasztását - Galéria

Mintegy félszáz szakmával ismerkedhettek meg helyi vállalkozók segítségével szerdán a sándorfalvi iskola nyolcadikosai. A pályaválasztási délután célja az volt, hogy segítsenek nekik a továbbtanulással kapcsolatos döntésben.

Timár Kriszta

Helyi vállalkozók mutatták be a szakmákat a sándorfalvi diákoknak. Fotó: Karnok Csaba

Pályaválasztási délutánt szervezett a Sándorfalvi Ipartestület szerdán a Pallavicini Sándor Általános Iskolában. A rendezvényen a három nyolcadikos osztály és a diákok szülei vettek részt, számukra mutatták be helyi vállalkozók és három iskola, milyen lehetőségeik vannak a szakképzésben. Jenei Csaba, az ipartestület elnöke lapunknak elmondta, mivel minden ágazatban szakemberhiány van, elsősorban az a cél, hogy próbálják biztosítani az utánpótlást. 

Emellett segítünk a fiataloknak dönteni is, hiszen 14 évesen nem nagyon tudják még, mi érdekli őket. Márpedig fontos, hogy bármilyen szakmát is választanak, azt elhivatottan tudják végezni, hiszen csak így lehetnek sikeresek. Azt pedig csak olyannal lehet, amit szeretnek

 – magyarázta. 

Czibuláné Arany Szabó Ágnes intézményvezető elmondta, a korábban Szegeden, az Agórában rendezett pályaválasztási rendezvénytől a sándorfalvi abban különbözik, hogy itt nem elsősorban az iskolák, hanem a vállalkozók mutatkoznak be. 

A diákok azt láthatják, hogy végzés után milyen munkaerőre lesz szükség, illetve ők milyen munkát tudnak majd végezni

 – mondta.

A rendezvényen a Szegedi Szakképzési Centrum két iskolája – a Krúdy és a Móravárosi – illetve 8 vállalkozó várta a fiatalokat. Utóbbiak között volt bútorgyártó, vas- és fémmegmunkáló, épületgépész, cukrászat, fodrász, vagyonvédelmi és háztartási kisgépszereléssel foglalkozó cég is. Összesen közel félszáz szakmával ismertették meg az érdeklődőket. A legnépszerűbb helyszín természetesen a cukrászat volt, ahol kóstolóval várták a diákokat, de sokan megrohamozták a fodrászatot is, ahol új frizurát készítettek a jelentkezőknek. De lehetett kémiai kísérleteket végezni, forrasztani, szerszámot simogatni, virtuálisan hegeszteni vagy éppen sminket, csillámtetkót is készíttetni. A program végén pedig ajándékot is kaptak a résztvevő fiatalok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában