Helyi közélet

2023.10.05. 18:00

Leendő munkaadóikkal ismerkedtek a diákok – Galéria

A duális képzőhelyekkel ismerkedhettek kötetlen módon az I. Krúdy Feszten az iskola diákjai. A szerződéskötés előtt álló fiatalok feltehették kérdéseiket és betekinthettek a cégek munkájába.

Timár Kriszta

Az árnyas fák alatt kötetlenül ismerkedhettek a diákok az iskola duális partnereivel. Fotó: Karnok Csaba

 

Első alkalommal rendezték meg csütörtökön a Krúdy Fesztet. A Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola udvarán tartottak interaktív workshopot, ahol a diákok megismerkedhettek azokkal a cégekkel, vállalkozásokkal, amelyek duális partnerként részt vesznek az intézmény tanulóinak gyakorlati képzésében. 

Mivel az új szakképzési rendszerben az iskola nem szól bele a tanulók gyakorlati helyre való kihelyezésébe, fontos, hogy a fiatalok megfelelő információk alapján tudjanak választani. Itt kötetlen módon ismerkedhettek a lehetőségeikkel és feltehették kérdéseiket, amely sokkal vonzóbb, mintha a cégek bemutatkozó PPT-ket vetítenének. A rendezvényre főleg a munkaszerződés előtt állók vettek részt, de a kisebbeket is bevontuk 

– beszélt a programról Varga Attila igazgatóhelyettes. Hozzátette, tartottak azért tájékoztatót is, mégpedig a szerződéskötéssel kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről.

A délelőtti programom több mint 20 partner vett részt. Tartottak termékkóstoltatást, volt fingerfood és grillázskészítés is, a kereskedelmi szektor képviselői pedig promóciós anyagokkal mutatták be a képzőhely hétköznapjait. Az udvaron felállított pódiumon minden partner lehetőséget kapott arra is, hogy bemutatkozzon néhány mondatban.

Amellett, hogy a diákok és a cégek megismerhették egymást, legalább olyan fontos célja volt a rendezvénynek, hogy a partnerek az iskolával és az oktatókkal is találkozzanak. Ez főleg azon vállalkozások esetében volt kiemelt jelentőségük, amelyek még csak leendő duális partnerként lettek meghívva. Nekik a képzési és a kimeneti követelményekről tartottak előadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában