Szegedi hírek

2023.11.18. 12:50

Kísérletező gyerekek szállták meg az Agórát – Galéria

Suki Zoltán

Fotó: Karnok Csaba

A természettudományokat népszerűsítettek a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában szombaton, ráadásul nem is akárhogy. A SZeReTeD Labor és a Szent-Györgyi Albert Agóra közös családi napján diákok mutattak be különféle kísérleteket kisebb társaiknak. Összesen 56 standon tartottak bemutatókat. Volt, aki illatosítót készített, másokat pedig az elektromosság, vagy éppen a különféle folyadékok halmazállapotának vizsgálata kötött le. 

Orbán Hédi, az Agóra vezetője lapunknak elmondta, hogy ez már a tizedik kísérletek kavalkádja volt. Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola volt a kezdeményezője, és a kísérleteket bemutató diákok is közülük, illetve a partneriskolákból kerültek ki. Az általános és középiskolás diákok által működtetett standokon fizikai, kémiai, informatikai, matematikai és biológiai kísérleteket tapasztalhatnak meg az érdeklődök, akik között természetesen nem csak gyerekek voltak.

A számtalan kísérlet közöl az egyik az volt, amikor olyan folyadékot mutattak be, amelyikhez ha csak hozzáérünk, elfolyik, viszont ha erősen ütjük, megkeményedik. Az azért van így, mert a folyadék fele víz, fele pedig keményítő. Emellett persze még számtalan dolog volt a pultoknál, de az biztos, hogy a lányokat az illatosítókészítés, a fiukat pedig a bármilyen árammal kapcsolatos kísérletek érdekelték a legjobban.

A Szegedi Regionális Természettudományos Diáklabor már tizenöt iskolával kötött megállapodást. Ezeknek az iskoláknak a tanulói rendszeresen kísérleteznek, és ennek volt most a fénypontja az Agórában tartott esemény, aminek nem titkolt célja volt, hogy felébressze a gyerekekben a természettudományos érdeklődést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában