Helyi közélet

2023.12.07. 16:02

Digitális fejlesztés a makói Návayban

Szabó Imre

A fejlesztés nagy előrelépést jelent a makói keriben. Fotó: Szabó Imre

Tíz modern okostáblát kapott csütörtökön a makói Návay Lajos Technikum; a korszerű berendezéseket Hegedűs Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárja, illetve Kincses Tímea igazgató adta át a makói tagintézmény vezetőjének, Papós Andrásnak.

Mint elhangzott, a centrum saját forrásból, 57 millió forintért vásárolt összesen 50 darab okostáblát, melyeket aztán a tagintézmények között osztottak szét. A mostani fejlesztés azt eredményezi, hogy immár a makói szakiskolában csaknem mindegyik tábla ilyen.  

Fotó: Szabó Imre

A további célok egyike a 2019-ben indult digitális átállás jegyében az lesz, hogy mindenütt, így Makón is legyen digitális közösségi alkotóműhely

 – mondta el Hegedűs Zoltán. 

Az idén éppen száz esztendős makói tagintézményben 500 nappali képzésben részt vevő diákot, illetve csaknem 200 felnőttet oktatnak 9 ágazatban 15 szakmára. A digitális eszközparkot folyamatosan korszerűsítik és bővítik tanulóik annak érdekében, hogy tanulóik munkahelyükön a jövőben használni tudják az ilyen berendezéseket. 

Fotó: Szabó Imre

Természetesen, nemcsak a diákokat, de tanáraikat is ellátjuk a legmodernebb laptopokkal, okoseszközökkel

 – hangsúlyozta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában