Csanádpalota

2024.01.07. 16:35

Felavatták a 600 éves emlékművet – Galéria

Szabó Imre

A modern stílusú, de motívumaiban a múltat is megidéző emlékmű Csanádpalota életerejének is tanúbizonysága. Fotó: Szabó Imre

A helyi sportcsarnok előtt átadták vasárnap azt az emlékjelet, amely Csanádpalota alapításának 600. évfordulóját köszönti. Mint megírtuk, ez hat kopjafával és három táblaképpel Csanádpalota hatszáz évét szimbolizálja, a közepén egy talapzaton álló sziklával. Az alkotás a Páneurópai Kulturális Egyesület nyári táborában készült hazai és határon túli művészek közreműködésével, civilek és vállalkozók támogatásával – nevüket egy táblán meg is örökítették. Emlékezetes: az ötletgazdák eredetileg a város központi parkjában szerették volna elhelyezni – végül egy észszerű kompromisszum eredményeként került az ugyancsak belvárosi csarnokhoz.

Az ünnepségre nagyon sokan jöttek el. Az emlékhelyet Kasuba Róbert plébános szentelte fel, majd Szikszai Zsuzsanna, a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum palotai születésű igazgatója mondott avatóbeszédet. A település történetét is felidézve többek között arról beszélt, hogy a szikla alkalmat ad a tisztelgésre, hidat jelent a múlt és a jelen generációi között, és azt üzeni: eleink a legnehezebb időkben is helytálltak és tették a kötelességüket. 

Mindemellett a város közösségének összefogását is  jelképezi. Azt fogja hirdetni az elkövetkező évtizedekben, mekkora erő is rejlik ebben a közösségben 

– tette hozzá.  

A Román-Magyar Barátság Házában megrendezett nyári alkotótábor résztvevői egyébként még egy emlékjelet, egy haranglábat is létrehoztak a Kelemen László Emlékpark számára. Teljessé tételéhez azonban még hiányzik egy harang, amelynek milliósra becsült költségét támogatóktól igyekszik megszerezni az egyesület – tudtuk meg a szervezőktől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában