Helyi közélet

2024.01.08. 07:00

Kiemelkedő gazdasági évet zártak Szentesen

A polgármesteri székbe Szentesen 2019-ben ült Szabó Zoltán Ferenc, mint fogalmazott, egy fantasztikusan jó évben. Aztán a következő három esztendőt végig kellett küzdeni, hogy eljuthassanak a város életében minden szempontból kiemelkedő 2023-hoz.

Darók József

Még jobb években reménykedik Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere. Fotó: Darók József

Már a költségvetés tervezésekor is a felelősségteljes gazdálkodásra figyeltünk, hogy év végére érve azt lehessen mondani, Szentes városának teljesen stabil gazdálkodása van. Évtizedek óta nem volt ilyen erőteljes és jól sikerült gazdasági évünk

 – mondta a polgármester, és kijelentését számokkal támasztotta alá. 

Volt olyan időszak, amikor a városnak 1,6 milliárd forintja volt betétben, valamint csúcsot döntöttünk iparűzési adó bevétel vonatkozásában, ez a tervezett 1,8 milliárd forintos bevétel helyett több mint 2,3 milliárd forintban realizálódott az ősz kezdetén. Szentes vármegyei szinten is kiemelkedőt nyújtott ezen a téren

 – fogalmazott Szabó Zoltán Ferenc. 

Az évet nehezen indították, de kigazdálkodták, hogy a legkritikusabb időszakokban sem kellett közvilágítást lekapcsolni, egyetlen intézményt sem bezárni, illetve a körülbelül 700 önkormányzati munkavállalóból senkit nem kellett elbocsátani, vagy munkaidejét csökkenteni.

Nagy lépést tettek, amikor 300 millió forintos hitelt vett fel a település az intézmények, például az üdülőközpont fejlesztése érdekében, valamint közel 30, önkormányzati üzemeltetésű fogyasztási helyen napelemes rendszerre állnak át.

A kulturális - és sportrendezvények terén sem léptek vissza, egyik jó példájaként tavaly feltámasztották és 4 napos programsorozattal újjáalkották Szentes város napját.

Fejlesztésekkel is tudtunk haladni, a Havas-ház felújítására, vagy a Kurca-part rekonstrukciójára is gondolhatunk, de az egyházak, civilek és vállalkozások általi fejlesztéseknél is együttműködik a város. Év végén négy pályázatot adtunk be, több mint egymilliárd forint összértékben. A 2023-as év sikereire és munkájára támaszkodva 2024-től és a következő évektől még jobbat várhatunk 

– mondta a város vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában