Helyi közélet

2024.01.08. 11:55

Szívvel-lélekkel a Boldogságóra Programban

Darók József

Illusztráció: shutterstock

A Batsányi János Gimnázium tanára is pedagógus nagykövet lett a Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra Programjában.  Az alapítvány 10 éve indította útjára a pozitív pszichológia alapjaira épített érzelmi intelligencia fejlesztő programját, amely mára csaknem 1500 óvodában és iskolában a mindennapok fontos része. A programban részt vevő több mint 7000 pedagógus közül választottak ki országosan 30-at, akik nemcsak mindennapi munkájuk során képviselik ezt az egyedülálló élménypedagógiai módszert, hanem a helyi közösséget megszólító programokat szerveznek megadott témakörök mentén. 

Rideg-Fekete Márta. Fotó: Batsányi János Gimnázium

Köztük van Rideg-Fekete Márta, a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium boldogságórás pedagógusa, az iskolai program elindítója és képviselője a 2019/2020-as tanév óta. A mesterpedagógus szakértő, angol–ének-zene szakos tanár osztályfőnökként az elmúlt 3 évben már intézményi koordinátorként is segítette kollégáit és a pályázatba bekapcsolódó osztályokat.

Az utóbbi években iskolánk már többször is elnyerte az Örökös Boldog Iskola titulust, illetve boldogságórás pedagógusként én is kaptam már több hónapban elismerő okleveleket, és az általam vezetett osztályt is többször megválasztották már a hónap csoportjának. Ének-zene szakos tanárként is fontosnak tartom a mentális, testi, lelki jóllét megvalósulását, így maximálisan tudok azonosulni a program céljával, küldetéstudatával. Igyekszem a saját életemmel is jó példát mutatni diákjaimnak, a szülőknek, egyúttal a kollégáimnak is, hiszen fontos a hitelesség és az a fajta tudatosság, amivel a Boldogságóra Programot képviselhetem szívvel-lélekkel

 – fogalmazott a pedagógus.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában