Helyi közélet

2024.02.11. 16:46

Alapozó felkészítésen a vásárhelyi lövész katonák

Két hetes lövész alapozó felkészítésen vesznek részt februárban az 1. Gránátos Zászlóaljhoz bevonult katonák.

Delmagyar.hu

Forrás: MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár / Facebook

Fotó: Kis Csenge őrmester

A kiképzők az első héten tereptan ismereteket oktattak elméletben és gyakorlatban is ezt követően a katonák a harcárok megtisztítását, a fegyverkezelést, a terepen való mozgásmódokat gyakorolták, valamint teljesítették a tíz kilométeres menetgyakorlatot is.
A résztvevők látványos fejlődésen mentek keresztül az alapkiképzés kezdete óta. 

Részese voltam annak, ahogyan a kezdetektől felépítettük őket, motiváltak és jó alapokkal rendelkeznek, azonban sokat kell még tanulniuk

– fogalmazta meg gondolatait Ba Ákos hadnagy, a harmadik század szakaszparancsnoka. – írja a MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Facebook oldala. 
Balogh Kristóf közkatona elmondta, hogy a kiképzés elejétől kezdve a harcjárművezető beosztás elérésére törekszik, amiért mindent megtesz, azonban a lövész beosztással járó kihívások is nagyon ösztönzik. Elsődleges motivációjaként a modern technika iránti érdeklődést, valamint a katonai élet megismerését emelte ki, de mindemellett úgy véli, az „Embert a vasra!” kampány kiemelt illetménye segítséget nyújt a fiatalok számára a jövőjük megalapozásában. A második héten a kiképzési foglalkozások épületharcászattal folytatódnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában