A Volánbusz Zrt. jogorvoslati kérelemmel fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz

2024.03.31. 14:45

A Jovány Busz szerződését négy hónappal hosszabbították meg

A hódmezővásárhelyi önkormányzat meghosszabbította a Jovány Busszal kötött szerződését. Az eredeti tervvel ellentétben nem május 31-ig, hanem erre még rátettek két hónapot. Érdekes fordulatok derültek ki az ügyben a nagycsütörtöki közgyűlésen.

Kovács Erika

A Volánbusznak van olyan járműve, ami másfél centivel hosszabb, mint a pályázatban engedélyezett, ezt a cég versenykorlátozásnak tekinti. A Jovány Busz járműveire jó a kiírás. Archív fotó: Kovács Erika

Az önkormányzat és a Jovány Busz Kft. közötti, a helyi tömegközlekedés biztosításáról szóló, 2022. április 1-jétől 2024. március 31-ig szóló szerződés lejárt. Az önkormányzat február 15-én töltötte fel a közbeszerzési pályázatot az EKR-rendszerbe, ami március 18-án jelent meg. A pályázat lejárati határideje, gyorsított eljárással, április 2-a. Mivel a közszolgáltatást folyamatosan biztosítani kell, ezért a közgyűlési előterjesztésben a Jovány Busszal május 31-ig hosszabbították volna meg a szerződést. A közgyűlésen azonban további két hónapot szavazott meg, július 31-ig. Ennek oka, hogy a Volánbusz Zrt. jogorvoslati kérelemmel fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. Rámutattak arra, hogy a rövid jelentkezési határidő korlátozza a versenyt, emellett ellentmondásokat is találtak a pályázatban, a buszok maximális méretének kikötése pedig versenykorlátozó, a Volán egyik busza például másfél centivel hosszabb. A döntőbizottságnak 60 napja van a Volánbusz jogorvoslati kérelmének vizsgálatára.

Márki-Zay Péter a közgyűlésen azt mondta, a Volánbusz színes, szórakoztató kifogásokkal akadályozza a közbeszerzést.

Kis Andrea képviselő, volt alpolgármester azt kérdezte, kivizsgálták-e, hogy miért nem írták ki a pályázatot hamarabb. Felhívta a figyelmet, a „buszügy” Vásárhelyen politikailag rendkívül érzékeny téma.

 Viccelődhetünk a másfél centivel, de ez ennél súlyosabb kérdés

 – fogalmazott. Angyal Zsolt jegyző azt válaszolta, a szolgáltatás folyamatos lesz.

Márki-Zay Péter szerint minden fórumon akadályozzák a közbeszerzést, mert Vásárhely „tisztességesen, becsületesen, közbeszerzéssel” választja ki a szolgáltatót, más települések pedig nem. Ezzel szemben, mint ismeretes, a Közbeszerzési Döntőbíróság 32 millió forintra bírságolta meg az önkormányzatot és a HVSZ Zrt.-t a legutóbbi, szabálytalan buszos közbeszerzés miatt. Ez a Vásárhelyen csak „buszmutyiként” emlegetett ügy sokadik felvonása volt, a mostani pedig újabb fejezet.

Képalá: A Volánbusznak van olyan járműve, ami másfél centivel hosszabb, mint a pályázatban engedélyezett, ezt a cég versenykorlátozásnak tekinti. A Jovány Busz járműveire jó a kiírás. Fotó:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában