Helyi közélet

2024.03.23. 14:45

Megáldották a keresztet

Megáldották szombaton a felújított útmenti keresztet Szatymaz mellett. A feszület mellé egy időkapszula is került, amelybe lapunk egy számát is beletették.

Suki Zoltán

Egy kórusmű előadásával kezdődött szombaton délelőtt Szatymaz mellett a volt Klebelsberg-féle iskola mellett a felújított útmenti kereszt megáldása.

Újra régi fényében látható a kereszt. Fotó: Török János
Újra régi fényében látható a kereszt. Fotó: Török János

Sutka István plébános a rendezvényen elmondta, hogy 1908-ban az ottani iskola építésére kaptak a helyiek két hold földterületet. Az adományozó Báló István volt, akinek a tanítóként végzett fia először Domaszékre került, de az apja mindent megtett, hogy a fiát visszahozza Szatymazra.

Ez végül sikerült is, a fiú lett az iskola első tanára

 – fogalmazott Sutka István. Amikor elkészült az iskola, elé telepítették a keresztet, az udvarára pedig egy harangláb került. Az is elhangzott, hogy kezdetben éppen az adományozó miatt Báló-féle iskolának hívták az intézményt.

– Az ezt követő évtizedekben számos felújításon esett át az épület, a kereszt azonban töretlenül hirdette Isten dicsőségét – tette hozzá a plébános. 1950 után azonban az iskolarendszer is átalakult a pártállam kívánságainak megfelelően, így a külterületi iskolák egyre inkább elnéptelenedtek. Fokozatos bezárásuk 1973-ban kezdődött el, és tíz év alatt be is fejeződött. Az itteni iskolát 1979-ben zárták be, de a kereszt ugyanúgy ott maradt. A plébános elmondta azt is, a korábbi iskola jelenleg vadászházként működik, és szolgálati lakás van benne. A kereszt azoknak is emléket állít, akik az iskola tanítói voltak. Csakhogy 1999-ben ellopták, és mivel nem lett meg, egy újat készítettek helyette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában