2024.05.22. 07:15
114 éves lett a Délmagyarország
Sajtótörténeti pillanat a mai: 114. születésnapját ünnepli Szeged és térsége napilapja, a Délmagyarország. A vidéki sajtó zászlóshajója 1910. május 22-én került először az olvasók kezébe. Mi a hosszú élet titka? Lapunk egykori munkatársaival, Bátyi Zoltánnal, Újszászi Ilonával és Schmidt Andreával eredtünk a kérdés nyomába.
képalá: A Délmagyarország szerkesztősége 1939 körül. fotó: Móra Ferenc Múzeum
Mivel kezdhetnénk egy születésnapot? Természetesen játékkal! Mi jut eszébe Szegedről? A téli szalámi és a paprika? A Szegedi Szabadtéri Játékok, a város jelképévé magasztosult Fogadalmi templom, vagy a Szegedi Tudományegyetem? Generációk nőttek fel úgy, hogy a kérdésre azonnal rávágták volna: a Délmagyarország!
A nagyszülőknek, dédszülőknek ez volt a Facebook, ahonnan nap mint nap tájékozódtak. A Délmagyarországból tudták meg, ha a rokonságban baba született, a fiatalok házasságot kötöttek, vagy elhunyt egy kedves régi barát. De innen tájékozódtak az ország vagy a nagyvilág híreiről, olvasói levelekben pedig azt is megírhatták, ami a szívüket nyomta. Nem véletlenül ért meg a Délmagyarország igen tisztes kort. A lap idősebb, mint a Szegedi Tudományegyetem, a Fogadalmi templom vagy a Szegedi Szabadtéri Játékok…
A Délmagyarország alap
Annak idején, ha valaki lakást vásárolt vagy cserélt Szegeden, be kellett jelentenie a lakcímváltozást a szolgáltatóknál. Arról volt híres a lap, hogy ilyenkor a gázt, a villanyt és a Délmagyarországot jelentették be, hogy az új címre kérik
– mondta Bátyi Zoltán, aki 1985 és 1989, valamint 1996 és 2003 között volt lapunk újságírója. Az újság-előfizetés generációról generációra öröklődött. Számára is természetes volt, hogy amikor édesapja meghalt, a még 1949-ben megkötött előfizetését hagyománytiszteletből továbbviszi.
A Délmagyarország ma már elképzelhetetlen példányszámokat ért el. Volt idő, amikor a Csongrád Megyei Hírlappal együtt több mint százezer példányban kelt el – szinte minden háztartásba eljutott.
A 100 éves Délmagyarország Szuperkoncertje
Kísérletként indult a napilap
„A Délmagyarország-gal Szegeden egy uj sajtóorgánum indult meg. Uj, nemcsak abban az értelemben, hogy most bontotta ki szárnyait, hanem uj a törekvése, az iránya, a tendenciája. A Délmagyarország uttörő akar lenni a magyar sajtó decentralizálásában. Olyan sajtóorgánumot akarunk adni, amely az egész Délvidék érdekkörét fölkarolja, és amely így nem lokális, hanem országos jellegű lesz. Tudatában vagyunk annak, hogy ez az uj vállalkozás, amelybe belevisszük becsületes lelkesedésünk és őszinte ambíciónk egész erejét, nálunk nagy és nehéz föladat, de elvagyunk készülve a munkára és nem riadunk vissza a kicsinyes előítélektől sem, ha arról van szó, hogy megvivjuk a csatát, amelynek a közönség meghódítása a célja” – hirdette lapunk első száma.
Jelentjük, a kísérlet sikerült! A lap életképes lett. Olvasóival együtt túlélt két világháborút, az 1956-os forradalmat, valamint több rendszerváltozást. Lépést tartott a korral, a folyamatosan változó igényekkel.
Az irodalomtörténetbe is bevonult
A Délmagyarországban nemcsak felkészült újságírók, hanem a Szegedhez és a megyéhez kötődő irodalmárok is sűrűn publikáltak. Vezető zsurnalisztái között volt egykor Móra Ferenc és Juhász Gyula, a szerkesztőséget pedig olyan kiváló újságírók töltötték meg, mint – a teljesség igénye nélkül – Magyar László, Vér György, Lengyel Vilma, Sz. Szigethy Vilmos és Tonelli Sándor.
„Nincsen apám, se anyám, Se istenem, se hazám, Se bölcsőm, se szemfedőm Se csókom, se szeretőm” – írta Tiszta szívvel című versében a szegedi egyetemista, József Attila. A ma már érettségi tételnek számító költő verse nyomtatásban először a Délmagyarországban jelent meg.
Ilyen volt az internet előtti világ
Sose volt könnyű napilapot írni. Minden kornak megvolt a maga nehézsége, és pont ez az egyik titka szerintem a Délmagyarországnak, hogy valahogy újból és újból meg tudott újulni, mint ahogy egy újságírónak is meg kell újulnia
– mesélte Újszászi Ilona, lapunk volt munkatársa. Kezdő újságíróként a gépírónak diktálta a cikkeit, majd a klasszikus Erika írógépen dolgozott. A múlt században nem volt okostelefon internettel, jolly jokerként használható wikipédiával. A lapszerkesztők szövegszerkesztő helyett ollóval dolgoztak, és a kéziratokból raktak össze egy-egy oldalt.
– A szerkesztőségben komoly műhelymunka zajlott. A Délmagyarország sokáig őrizte a klasszikus rovatstruktúrát és a klasszikus műfajokat. Évtizedekig elképzelhetetlen volt például tárcanovellák nélkül. A nagyobb létszámú rovatokon belül is műhelymunka zajlott. A szerkesztőség úgy működött, akár egy élőlény. A munka általában kilenc órakor kezdődött lapindító értekezlettel, délután négy óra után volt a lapzárta, addigra állt össze a lap – folytatta Újszászi Ilona.
A Délmagyarországot sem kerülték el a történelmi sorsfordulók: az elmúlt 114 évben többször változott a lap neve, paginája, de a célja ugyanaz maradt: az olvasók hiteles tájékoztatása – GALÉRIA: DM
Nagy kincs volt a telefon
– A telefon és a telex állt a rendelkezésünkre. Telexszel szöveges üzeneteket továbbítottak, a sajtóház második emeletén volt, iszonyú zajjal, robajjal működött – folytatta a múltidézést Bátyi Zoltán.
– Mikor újságíróként a sajtóházba kerültem, Szegeden belül már jól lehetett dolgozni, de például ha valaki Szentessel akart beszélni, akkor még a nyolcvanas években is a postán keresztül kellett vonalat rendelni, mert nem volt még olyan crossbarközpont, ami közvetlen telefonkapcsolatot biztosított volna. A riportalanyok nem nagyon nyilatkoztak telefonba. Az emberek és maguk az újságírók is azt akarták, hogy a személyes kapcsolat erősödjön. Ez időigényesebb, ugyanakkor emberközpontú munkamódszer volt – mondta Bátyi.
Analóg volt a világ, nem digitális
Schmidt Andrea, a Délmagyarország egykori fotóriportere szerint is egy lassabb, emberközpontú világ jellemezte a múlt században a napilapkészítést. A legendás fotóriporter, Somogyi Károlyné Magdika nyugdíjazása után lett Schmidt Andrea lapunk munkatársa, összesen 33 évet dolgozott a Délmagyarországban. Azt mondta, a legtöbbet Gyenes Kálmántól tanult, aki nemcsak kollégája, jó barátja, hanem „lelki apja” volt.
Már előtte két nappal le volt minden fixálva, hogy hova és mikor mehet a fotóriporter fotózni. Nagyon jó időszak volt, mert akkoriban még nem volt rádiótelefon. Ha kint volt az ember terepen, akkor nem rángatták, huzigatták előre-hátra, hogy tűz van, most ide szaladj, vagy oda szaladj. Nyugodtabb életünk volt, ellenben nem digitális technikával fényképeztünk, hanem negatívra, ezért ez a folyamat hosszabb is volt. Nem harminc kockát nyomtunk le egy portréra, hanem csak hármat vagy négyet. Tehát sokkal lassabb, meggondoltabb, emberibb munkát végeztünk
– hangsúlyozta Schmidt Andrea.
Fotó: torokjanosphoto.hu
Súlya volt a nyomtatott szónak
– Akkor még súlya volt a szavadnak, amit mondtál annak úgy kellett lennie. Normálisan fogadtak, leültettek, megkávéztattak, emberibb volt régen. Az újságírók akkor még jobban betartották a játékszabályokat, ugyanígy a fotós is. Olyan képet nem adott le, ami dehonesztáló vagy „sutyifotó”, ami lejáratja az interjúalanyt. Akkor ment tönkre a magyar újságírás és fotográfia, amikor megjelent Magyarországon a bulvársajtó – folytatta lapunk volt fotóriportere.
Szegeden nagyon erős volt a nyomtatott sajtó. Amikor létrejöttek az egyéb médiumok – gondolok itt a körzeti televízióra, a városi televízióra és a körzeti rádióra – felmérések készültek, hogy ki, honnan tájékozódik. A válaszadók több mint 80 százaléka azt mondta, a Délmagyarország az információforrása
– emlékeztetett Bátyi Zoltán.
Könyv lesz vagy e-book?
Az ezredforduló óta a klasszikus sajtót maga alá gyűrte az online világ. Persze, úgy könnyű volt, hogy ingyen adták a híreket és a képeket. Mára kiderült, a világhálóra is igaz, hogy olcsó húsnak híg a leve… A minőségi újságírás érték, amiért fizetni kell az olvasónak és egyre több online lap tér át az előfizetéses modellre.
Ne temessük még a nyomtatott szót, a klasszikus sajtót, az e-book sem tudta lenyomni a könyveket! Az ezerszer megjövendölt e-könyvforradalom, érdeklődés hiányában, elmaradt. A Délmagyarország viszont továbbra is velünk marad. Szerkesztőségünk holnap is azért dolgozik, hogy „régi barátként” a 21. században is iránytű legyen a hírek dzsungelében.
