Helyi közélet

2024.05.14. 08:30

Kedvezmények a Makóra látogatóknak

Szabó Imre

A cél az, hogy tényleg forogjon az idegen Makón – ne csak a Hagymatikumba látogasson el. Archív fotó: Szabó Imre

Új kedvezményrendszert vezetnek be június elsejétől a városba látogató turisták számára Makón – jelentette be az idegenforgalomban érdekelt vállalkozásokat, intézményeket összefogó Makó és Térsége Turisztikai Egyesület közgyűlésén Nagy Gábor elnök. 

Az előzményekről elmondta, hasonló korábban is volt a Maros-parti városban, de az csak a Hagymatikumba jegyet váltó fürdővendégeknek nyújtott nagyjából 20 százalékot – ráadásul a járvány, majd a gazdasági válság miatt ez meg is szűnt. Amikor a recesszió elmúltával, az új fürdőrészleg átadására készülve a folytatáson gondolkoztak, úgy döntöttek, modernebb és széles körűbb rendszert találnak ki.

– A vendégek a szálláshelyükön kapnak egy QR-kódot, ami az itt tartózkodás ideje alatt érvényes. Ennek beolvasásával több szolgáltatás, idegenforgalmi attrakció, üzlet, cukrászda és étterem ad majd különböző mértékű kedvezményt, és ezek listáját ugyancsak megkapja az érkező – ismertette ennek lényegét a Délmagyarországnak Nagy Gábor. Ezzel – tette hozzá – kettős a cél. Egyrészt, hogy ne csak a fürdőbe látogasson el, másrészt hogy a szerényebb költésnek köszönhetően maradjon több éjszakára. A rendszerbe azok a szolgáltatók, vendéglátó- és szálláshelyek kerülnek be, amelyek csatlakoztak az egyesülethez.

Makón van hasonló kedvezményrendszer a helyben lakóknak is. Ezt a város lakói az ingyenesen igényelhető Makó kártyával vehetik igénybe. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában