Helyi közélet

2024.05.17. 11:30

Márki-Zay Péter megengedné a füves cigit?

Kovács Erika

Fotó: Török János/ Archív fotó

Márki-Zay Péter engedékeny a könnyű drogokkal kapcsolatban, meggondolná a marihuána legalizálását. Ezt abban a videósorozatában mondta, amit nemrég indított útjára. Egy Hódmezővásárhely címerrel ellátott, „Márki-Zay Péter polgármester” feliratú bögréből húz ki kis papírcetlire felírt, neki feltett nézői kérdéseket, ezek egyike volt az, hogy legalizálná-e a marihuánát?

A marihuána könnyű drog a kemény drogokkal szemben. Az Egyesült Államokban voltak ismerőseim, munkatársaim, akiket néhány füves cigi miatt börtönbe csuktak, mert akkor nagyon szigorú, a magyarországinál sokkal szigorúbb szabályok voltak ott érvényben. Néhány évvel ezelőtt viszont legalizálták a marihuánát, és úgy látom, hogy nem lett belőle felfordulás. Úgyhogy akár meggondolnám ezt 

– mondta Márki-Zay Péter. A vásárhelyi polgármester azzal gyanúsította meg a kormánypártot, hogy a keményebb drogok a Fidesz környékén találhatók meg. Kifogásolta, hogy a vásárhelyi Fidelitas alelnökét a beismerő vallomása ellenére sem csukták börtönbe, amit helytelenít. Mint ismeretes, a férfi egy idős házaspárral nagyobb mennyiségű kannabiszt termesztett, ezért bírósági eljárás folyik ellene, ami még nem zárult le.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában