Márki-Zay Péter megint magyarázkodott a Kossuth téri rekonstrukcióval kapcsolatban

2024.05.21. 17:30

Nesze semmi – Az Ótemplom körül már kész kellene, hogy legyen a beruházás

Pünkösd vasárnap lejárt a határideje Hódmezővásárhelyen, az Ótemplom körüli felújításának. A hétvégén megint piszmogott, maszatolt egy-két munkás a területen, de a beruházás még nagyon messze áll a befejezéstől. Márki-Zay Péter bejelentette, hogy pünkösd hétvégén újra elkezdődött a munka. Márciusban is volt már ilyen, amikor a kivitelező műszaki vezetőjével jelentették be, hogy hosszú hetek után folytatják a munkát, aztán abból sem lett semmi.

Kovács Erika

A Kossuth téri rekonstrukciónak az Ótemplom körüli részen már pünkösd vasárnapra el kellett volna készülnie. Fotó: Kovács Erika

A Kossuth tér Ótemplom és Sarokház körüli részét lassan benövi a gaz, a magára hagyott munkaterület nem éppen turistacsalogató látvány.

60 milliós előleget fizettek ki, munka meg semmi

Mint megírtuk, az önkormányzat a belváros rekonstrukciója jegyében, az Ótemplom környékét 68 millió forintból, a Sarokház előtti teret pedig 129 millióból újíttatja fel. Az előbbi elkészültének határideje május 19. volt, az utóbbié pedig július. Az előbbi beruházás elbukott, a másik is el fog, mert annyi idő alatt lehetetlenség elvégezni a munkát.

A beruházás még a télen akadt el. Akkor azonban mindenki azt hitte, hogy az időjárás miatt szüneteltetik. Tavasszal robbant a bomba, amikor kiderült, hogy a fővállalkozó, akinek az önkormányzat 60 millió forint előleget utalt, ami a teljes költség majdnem egyharmada, nem fizette ki az alvállalkozókat, akik, érthető módon, ingyen nem dolgoztak és levonultak a munkaterületről.

Időnként maszatolnak a területen egy kicsit

Márki-Zay Péter március elején maga is elismerte, hogy leállt a munka, aminek hátterében valóban az áll, hogy a közbeszerzés nyertese nem fizette ki az alvállalkozói egy részét. Azt is elismerte, hogy az önkormányzat elbaltázta a szerződést, ami szinte felbonthatatlanná vált. 

– A hivatal munkatársaira azóta nagyon neheztelek, mivel, ha a kivitelező időnként csupán egyetlen fűszálat is megmozgat és ez bekerül az építési naplóba, akkor nem tudjuk a szerződést arra hivatkozva felmondani, hogy ott nem zajlik munkavégzés. Csak akkor tudjuk felbontani a megállapodást, ha 40 napig nem végeznek semmilyen munkát – mondta akkor Márki-Zay Péter. Március óta hébe-hóba történt némi maszatolás a területen, valószínűleg pont azért, hogy a 40 napon belüli munkavégzés meglegyen. 

Grezsa István: A városnak nincs gazdája

Grezsa István, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a napokban úgy fogalmazott: – Elbaltázott szerződés, kirívóan magas előleggel meglépett vállalkozó, munka hetek, hónapok óta semmi! – felháborítónak tartja, hogy ez Vásárhelyen megtörténhetett és senki sem vállalt ezért felelősséget. Grezsa István szerint ez azt sugallja, hogy a városnak jelenleg nincs gazdája. Szerinte minimum az lenne az elvárható, hogy alapos vizsgálattal tárják fel a felelősöket és tegyék meg a szükséges jogi lépéseket. 

A vasárnapi videójában Márki-Zay Péter is foglalkozott a kérdéssel. 

– A Kossuth téren a hétvégén megint elkezdődött a munka, most éppen kábelt fektetnek, villanyszerelési munkákat végeznek és a terepet rendezték. Az Ótemplom körüli rész felújításának határideje a mai napon járt le, a másik csak júliusban. Az Ótemplomnál hamarosan újra keresünk alvállalkozókat és a város önkormányzati cége fejezi be a projektet – jelentette be. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, az elbaltázott szerződés fogságából nem lesz könnyű kitolatnia Vásárhelynek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában