2024.05.11. 18:08
Nyolcvan éves a fábiánsebestyéni iskola – Galéria
Mintatelepülésként 100 ONCsA ház épült 80 éve Fábiánsebestyénen. Az új falu iskolát is kapott. Az évfordulót „Nagy osztálytalálkozóval” ünnepelték, ahol egykori diákok és pedagógusok találkoztak, hogy felidézzék az intézmény falai között töltött éveket.
Egykori diákok és pedagógusok részvételével ünnepelték meg a fábiánsebestyéni iskola 80. születésnapját. Fotó: Kovács Erika
Víghné Csentes Ildikó, a fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola igazgatója elsőként a település történetéről beszélt.
ONCSA házak és új iskola
A történelmi időkben megsemmisült Fábiánsebestyént 1943-ban, az Országos Nép- és Családvédelmi Alap, vagyis az ONCSA programnak köszönhetően, mintatelepülésként épült újjá. Az öregfalu mellé, a búzatáblák helyére, 2 év alatt 100 lakóház, egy 5 tantermes iskola és egy óvoda épült. A sokgyermekes családok 80 éve vették birtokba az új lakóházakat, a gyermekek pedig az új iskolájukat. A mintatelepülést 1943. október 10-én országos ünnepségen adták át, amiről még az akkori Filmhíradó is beszámolt
– idézte vissza Víghné Csentes Ildikó.
Nyolcvan éves a fábiánsebestyéni iskola – Galéria: Kovács Erika
Ma már okostantermük is van
Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, agrárminiszter-helyettes 1974-ben, végzősként került Fábiánsebestyénre, élete nagy része összeforrt a településével. Arról beszélt, hogy a múlt hagyományainak ápolása mellett mennyire fontos az oktatásban a modernitás.
Az Arany János Általános Iskola ma modern oktatási eszközökkel rendelkezik, szép környezetben, kiemelt tehetséggondozó programmal. Remek eredményeket érnek el diákjaik a különböző versenyeken, de a felzárkóztatásban is. Igazgató asszony megmutatta az egyik okostantermet. A fiatalok itt megfelelő technikai felszeltség mellett, kiváló pedagógusok segítségével sajátítják el a tudást, amire ma mindenkinek nagy szüksége van az országban
– mondta Farkas Sándor. Kiemelte, a fábiánsebestyéni iskola jó példa, hogy hogyan kell a fiatalokat a 21. század kihívásainak megfelelő módon tanítani.
Eltűntek a csempekályhák is
Víghné Csentes Ildikó igazgató maga is a fábiánsebestyéni iskola diákja volt, 48 évvel ezelőtt lépett be először az iskola kapuján. Akkor nem gondolta, hogy majd pedagógusként tér vissza egykori iskolájába.
Az ONCSA-telepi Állami Népiskola 1944-ben kezdte meg működését, 3 tanítóval. Az 5 tantermes iskola hamarosan kicsinek bizonyult, folyamatosan bővítették. Eltűntek a csempekályhák, az intézmény kívül-belül megújult. Ne keresse senki a padokba vésett szíveket, monogramokat, mert mára a padokat is kicseréltük. A régi fotókat fürkészve igazi időutazást élhetünk át. Az első osztályképeken mezítlábas kisdiákokat is felfedezünk, akiket később az iskolaköpenyes, úttörőnyakkendős generáció váltott. De egy dolog mindannyiunkat összeköt, ez az iskola volt a fiatalságunk színhelye
– mondta az igazgató és hangsúlyozta, mindig különleges érzés azokkal találkozni, akikkel együtt nőttek fel.
Az ünnepségen Mitróné Bárdos Klára volt igazgató és több egykori diák is visszaemlékezett a fábiánsebestyéni iskolában eltöltött évekre.