2019-ben letarolta a várost a nagykoalícióba verbuvált ellenzék

2024.05.16. 08:30

Öt éve már nagyot szólt a szentesi csodafegyver

Tíz körzetből tízet nyert és a polgármestert is a Jövőnk Szentes Egyesület adta az előző önkormányzati választáson. A totális győzelemhez öt éve azonban az is kellett, hogy a helyi jobboldal szakadása jócskán megkönnyítse a Jobbiktól a DK-ig ívelő JÖSZ-ös összeborulás dolgát.

Majzik Attila

Szűk egy hónapon belül kiderül, kik lesznek az új szentesi képviselők és a polgármester.

Fotó: Török János

Nem Szentesen találták fel a spanyolviaszt, ami 2019-ben földcsuszamlásszerű ellenzéki győzelmet hozott a Kurca-parti városban. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester nevéhez köthető az ellenzéki összefogás ötlete, ezt pedig fegyelmezetten be is tartották Szentesen. Az eredmény lehengerlő volt 2019-ben, ehhez azonban kellett egy „titkos hozzávaló” is – erre még később visszatérünk.

A Mi Hazánk-osokat leszámítva minden párt szimpatizánsait felszippantó JÖSZ tíz körzetből tízet nyert és a polgármestert is ők adták. A sosem látott egység és többség azonban nem tudta megváltoztatni az évek óta tartó trendeket: a lakosságszám folyamatosan csökken, és évtizedek óta a Hungerit és a Legrand a legnagyobb helyi cég, új, nagy befektetők nem érkeztek a városba. Azaz az elmúlt öt év leginkább csak „eltelt” Szentes fölött.

A választók bizalmát azonban idén is el szeretnék nyerni, a polgármesteri címért az öt éve hivatalban lévő Szabó Zoltán Ferencet állítják versenybe. Szabó hosszú utat járt be a polgármesterséghez vezető úton: a Fideszből indulva az – akkor még radikális – Jobbikon át végül a tanácselnökből lett „örökös polgármester”, az MSZP-s Szirbik Imre hathatós segítségével, a JÖSZ élén került be a pozícióba. Ellenfele a Mi Hazánk színeiben Baranyi László lesz, a Fidesz pedig Bozó Zoltánt indítja. Ezzel létrejön a 2014-es választás visszavágója, bár akkor a fő csata Bozó és Szirbik között volt, a szentesi vállalkozó alig több mint 500 szavazattal maradt alul Szirbikkel szemben – az akkor éppen jobbikos Szabó tíz éve még csak epizodista volt a gigászok csatájában, ezer voksot sem kapott.

Az egyéni képviselői helyekért vívott harcban, amellett, hogy a helyi Fidesz egy jócskán megfiatalított csapattal, a JÖSZ pedig a tíz poszton ötöt cserélve vág neki a választásnak, egy hatalmas különbség lesz az öt évvel ezelőtti felálláshoz képest: akkor jócskán az ellenzék kezére játszott a Fidesz hasadása.

Egy belső viszály után Antal Balázs Tibor vezetésével új formáció alakult, a Szentesi Polgári Szövetség pedig 2019-ben botot tett a küllők közé, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a fideszes jelöltek minden körzetben alulmaradtak a JÖSZ-ösökkel szemben.

Idén azonban letisztult a pálya, kis híján minden körzetben a Mi Hazánk-JÖSZ-Fidesz trió feszül egymásnak. Ez alól pikáns kivétel a 8. számú egyéni választókerület: ott az öt éve még a Jövőnk Szentes Egyesülettel diadalmaskodó, de az utóbbi időben Szabó Zoltán Ferenc polgármesterrel többször összetűzésbe kerülő Szűcs Ildikó függetlenként indul majd.

Hogy a 2019-es elsöprő siker csak a csodafegyver egyszeri eldurranása volt, vagy idén is tarol a JÖSZ, június 10-re kiderül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában