Az elszalasztott lehetőségekről szóltak Hódmezővásárhely és Szentes elmúlt évei

2024.05.17. 14:00

Szijjártó Péter: komoly fejlődést hozhat, ha egy városnak olyan polgármestere van, aki a helyi emberek érdekét nézi

Különleges lehetőségnek tartja a június 9-ei választásokat a külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint egyszerre hozhatunk döntést béke és biztonság kontra háború ügyében, és egyszerre választhatjuk meg azokat a polgármestereket, akik a városaink fejlődését fogják szolgálni.

Majzik Attila

A környező nagyvárosok fejlődésével a szentesiek és a hódmezővásárhelyiek is óriási lehetőség előtt állnak, közölte a miniszter. Fotó: Karnok Csaba

Szentesi fóruma előtt interjút adott lapunknak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a térség gazdasági lehetőségei mellett a szentesi sportcsarnok helyzetére is kitért.

Az elszalasztott lehetőség évei

Arra kérem az embereket, hogy használják ki azt, hogy június 9-e egy különleges nap lesz Magyarországon: egy napon választhatunk önkormányzati vezetőket és európai parlamenti képviselőket is. Így egyszerre hozhatunk döntést béke és biztonság kontra háború ügyében és egyszerre választhatjuk meg azt a polgármestert, aki majd a város fejlődését fogja szolgálni 

– fogalmazott a miniszter. Mint rámutatott, Hódmezővásárhely és Szentes esetében közös, hogy a két város elmúlt évei az elszalasztott lehetőségekről szóltak.

Ha valaki rátekint Csongrád-Csanád vármegye fejlődésére, akkor azt látja, hogy itt 14 év alatt a munkanélküliség megfeleződött, az ipari termelés pedig a másfélszeresére növekedett. A kormány 28 nagy beruházást támogatott a vármegyében, ezek több mint 5.000 új munkahelyet jelentettek, ebből viszont alig 170 jött itt létre. Hódmezővásárhelyre az elmúlt években gyakorlatilag nem ment semmilyen jelentős beruházás, Szentesre pedig az elmúlt 14 évben összesen kettő érkezett

 – összegezte az elmúlt éveket Szijjártó Péter.

Az együttműködés a helyi emberek érdeke

Mindez azt mutatja, hogyha egy városnak olyan polgármestere van, aki képes együttműködni a kormánnyal, aki a helyi emberek érdekeit nézi, és azt, hogy hogyan fejlesztheti a várost, hogyan teremthet jobb életkörülményeket, akkor nagyon komoly fejlődés mehet végbe egy városban. Hogyha pedig olyan polgármestere van a városnak, aki inkább hadakozik a kormánnyal, aki egyfajta politikai szekta tagjaként a saját missziójának azt tekinti, hogy a kormánnyal háborúzzon, akkor ezzel a saját városának nagyon sok kárt okoz

 – mondta el a külügyminiszter.

A térség településeinek gazdasági lehetőségeivel kapcsolatban hozzátette, hogy a környéken hatalmas ipari beruházások települnek meg, ezek beszállítói pedig a helyi cégek lehetnek.

Kecskeméten a Mercedes éppen egy új gyár építésén van, Szegeden pedig a világ legnagyobb elektromosautó-gyártó vállalata az első európai gyárát építi. Ezért ez a térség ideális lesz ezen két nagy beruházás beszállítói háttérországának. Ehhez arra van szükség, hogy a helyi polgármesterek komoly gazdaságfejlesztési koncepcióval rendelkezzenek, az ipari parkjuk befogadó legyen és a helyi infrastrukturális fejlesztéseket végre lehessen hajtani. Óriási lehetőség előtt állnak a szentesiek és a hódmezővásárhelyiek is

 – közölte.

A szentesi gyerekek nem maradhatnak sportolási lehetőség nélkül

Szijjártó Péter a szentesi sportcsarnok helyzetére is kitért. Az intézmény leégése után a város ígéretet kapott egy új csarnok felépítésére, ám ez még várat magára.

Ez a katasztrófa nemcsak a versenysport lehetőségeit tizedelte meg, hanem a gyerekektől is elvette a sportolás lehetőségét. Ezt mihamarabb orvosolni kell. Azonban a tűz után kitört az ukrajnai háború, és az arra válaszként adott európai szankciók olyan mértékben törték derékba az európai gazdasági fejlődést, ami elől a magyar gazdaság sem tudott megmenekülni. A fejlesztési céloktól 4 ezer milliárd forintot kellett elvonni, ebben lett volna például a szentesi sportcsarnoknak az újraépítése is. Az ígéret azonban továbbra is érvényes, amint újra rendelkezésre állnak források a fejlesztésekre, a szentesi sportcsarnok a kiemelt célkitűzések között fog szerepelni. A szentesi gyerekek nem maradhatnak sportolási lehetőség nélkül

 – szögezte le Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában