Emmy-díj az Örök télért

2019.11.30. 18:45

A világsikerig jutott a szegedi származású Gera Marina

Először vehetett át a televíziós filmek Oscarjának is nevezett Emmy-díjat magyar színész: a szegedi származású Gera Marina nemzetközi kategóriában a legjobb női főszereplőnek járó díjat vihette haza. A szobrot a Szász Attila rendező által jegyzett Örök tél című alkotásban nyújtott alakításáért kapta.

Kozma Rita

Gera Marina színművész. Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet

Fotó: Arpad Kurucz

Az elmúlt években egyre több elismerést szereznek a magyar filmesek Amerikában. A Saul fia, A mindenki, A Testről és lélekről sikere után újabb vi­lágra szóló magyar siker született, hiszen elsőként jelölték és elsőként vehette át a televíziós filmek Oscarjának is ne­­­vezett Emmy-díjat magyar szí­­nész. Gera Marina nemzetközi kategóriában a legjobb női főszereplőnek járó díjat vihette haza. A szegedi származású szí­­nésznő 1984-ben született, középiskolai tanulmányait a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte, 2008-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Gera Marina számára a hazáját képviselni a legmeghatóbb érzés volt. Fotó: Kurucz Árpád

Ezután előbb Bodó Viktor társulatához, a Szputnyik Ha­józási Társasághoz szerződött, majd Vajdai Vilmos TÁP Színházához csatlakozott. Szerepelt számos független színházi produkciókban, többek között a Proton Színházban Mundru­czó Kornél Nehéz istennek lenni című díjnyertes előadásában és Sopsits Árpád filmrendező Közelebb című színházi munkájában az egyik főszerep volt az övé. Játszott a Csak 18 éven felülieknek, a Senki szigete, vagy Pálfi György többszörösen díjazott Szabadesés című filmjében. De feltűnt a 2016-os Aranyélet című sorozatban, és ő kapta az egyik szerepet A pince című magyar–amerikai horrorfilmben. A szobrot azonban a 2017-ben készült, Szász Attila rendező által jegyzett Örök tél című alkotásban nyújtott alakításáért kapta.

Több sikeres magyar filmben is játszott már Gera Marina. Fotó: Kurucz Árpád

Ez a történelmi filmdráma a szovjet kényszermunkatáborok világába viszi a nézőt, amelynek a Gera Marina által megformált Irén is a foglya lesz, és kérdés, hogy az elviselhetetlen, emberhez méltatlan körülményekből lesz-e valaha is szabadulás. A sors fintora, hogy a díjátadó napja, azaz november 25-e egybeesett a Szovjetunió­ba elhurcolt magyarok emléknapjával. A díj átvételekor erre a színésznő is kitért, sőt egyenesen nekik ajánlotta, a kultúra.hu-nak adott interjújában így foglalta össze:

– Azért állhatok most itt Emmy-nyertesként, mert volt egy olyan szomorú történelmi korszakunk, amelyet az Örök tél alkotói vászonra vittek. Emlékezni nagyon fontos. Ez a díj pont ezen a napon, november 25-én, a Szovjetunióba el­­hurcolt magyarok emléknapján fényesen csillog értük, mint egy gyertya. A hazámat képviselni a legmeghatóbb ér­­zés egy ilyen fesztiválon.

Fotó: Kurucz Árpád

A munkámmal és mögöttem oly sok ember munkájával sikerült Magyarországra irányíta­­ni a figyelmet. Nem mintha a magyar filmgyártás nem lenne amúgy is világhírű, hiszen az elmúlt években Oscar-jelölt és -díjas filmjeink vannak. Ez csupán egy újabb terület, amelyen ezzel Magyarország az élre került. Hogy ehhez én is hozzájárulhattam, csodálatos érzés, köszönöm szépen!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában