Könyvajánló

2023.11.04. 14:20

Könyvajánló - Colleen Hoover: It ends with us - Velünk véget ér

Colleen Hoover talán legnépszerűbb regénye a Velünk véget ér, amely ugyan 2017 óta elérhető hazánkban, mégis az utóbbi időszakban vált igazi bestsellerré. Hogy miért kellett ennyi idő, hogy felkapják, magam sem értem, mert különleges és magával ragadó a történet, ami a kortárs szórakoztató irodalomban egyre kevesebb műről mondható el.

Timár Kriszta

Főszereplője Lily, aki már a történet elején megismerkedik egy igen jóképű férfival, Ryle-lal. A férfi rettenetesen ideges valami miatt, a tetőre megy ki dühöngeni, ahol a lány éppen ücsörög apja temetése után. A két fiatal megismerkedése is meglehetősen egyedi. A plafonon lévő Ryle és az elmélkedő Lily egy olyan párbeszédet folytat, amiből egyből érződik: abban a pillanatban képesek egymásra hangolódni és még egy ilyen zaklatott pillanatot is kellemessé tudnak változtatni egymás számára.

A beszélgetésből kiderül, hogy Ryle nem éppen kapcsolatpárti, az egyéjszakás kalandok híve, Lily azonban nem ilyen lány, így meg is beszélik, hogy nem ugyanazt keresik. Csakhogy a sors ezek után még többször összesodorja őket, köszönhetően annak, hogy Ryle húga lesz Lily alkalmazottja az újonnan nyitott virágboltjában. Így már nehéz nem találkoznuk és mivel annyira jók együtt, egy idő után ez már nem is cél. Ryle is rájön, hogy van az a nő, aki mellett érdemes lehorgonyoznia és Lily is egy olyan párra lel, aki minden szempontból tökéletes.

A történetben nagyon fontos, hogy Lily és Ryle kapcsolatát minden szempontból mesebelinek lássuk, hiszen csak így érthető meg a történet igazi mondanivalója. És persze azzal a háttértörténettel, amit a lányról megtudunk. Kiderül ugyanis, hogy egy bántalmazó családban nőtt fel, ahol apja rendszeresen verte anyját. Egyszer Lily is megsérült egy ilyen veszekedés során, amikor anyját akarta megvédeni. Vagyis pontosan tudja, mi az, amit soha nem szeretne, ha megismétlődne. 

 

Lily tinédzserkorát naplóin keresztül ismerhetjük meg. Így derül ki, hogy volt egy szerelme 15 évesen, akivel nem mindennapi körülmények között ismerkedett meg. Atlas hajléktalanként húzta meg magát egy szemben lévő üres épületben. Lily előbb csak ételt vitt a vele közel egykorú fiúnak, később már beszélgettek is. Mivel egy iskolába jártak, sokszor a buszon is együtt ültek, dacolva a Lilyt emiatt elítélő társakkal. Egy idő után már a házba is bejöhetett a fiú, hogy tusoljon, ahogy pedig hidegebbre fordult az idő, titokban beengedte a szobájába éjszakára, hogy inkább ott aludjon a földön, ne a fűtetlen romhalmazban. A két fiatal között igazi lelki kötődés alakult ki, majd tiniszerelemmé vált. Azon az éjszakán azonban, amikor beteljesedett a kapcsolatuk, egyszerre meg is szakadt: tudták, hogy az a búcsújuk, hiszen Atlas lehetőséget kapott arra, hogy Bostonba költözzön egy rokonához és végre ne legyen hajléktalan. Ő az, aki Lily legboldogabb időszakában ismét felbukkan a lány életében és nem csak olyan módon forgatja fel azt, ahogyan az egy romantikus regényben várható lenne.

A könyv nagyon komoly témát, a családon belüli erőszakot dolgozza fel. Azzal, hogy egy romantikus regény központi témájává tette a szerző, rendkívül pontos képet ad arról, hogyan működhetnek akár évekig, évtizedekig az ilyen viszonyok. Hajlamosak vagyunk ugyanis ilyenkor az áldozathibáztatásra: miért nem lépett ki az első pofon után, vagy a második, harmadik után, amikor biztossá vált: nem egyszeri alkalomról volt szó. Erre kap választ az olvasó. Ráadásul nem ítélkezik kívülállóként, hiszen ő maga is megszereti a főhősnővel együtt azt a férfit, aki később a negatív hőssé válik, így még jobban átérezheti, mennyire nem egyszerű meghúzni azt a bizonyos határvonalat, még akkor sem, amikor már egyértelmű, hogy nem mentegethető többé a helyzet.

Ritkán fordul elő velem, hogy egy regényt gyomorgörccsel olvassak, az írónő azonban olyan tökéletesen visszaadta azt a feszültséget, ami egy ilyen kapcsolatban megjelenik, hogy itt ez történt velem. Közben pedig Lilivel együtt sodródtam abba a helyzetbe, mely olvasóként is pont akkora dilemmát okozott, mint neki, vagyis hogy mit tegyél abban a helyzetben, amikor az az ember, aki mellett olyan boldog vagy, mint soha, néha kifordul önmagából. Sok regény foglalkozik ezzel a témával, de talán ez az első, ami valóban megmutatja, mi játszódik le egy bántalmazott nő fejében és miért nem annyira fekete és fehér egy ilyen helyzet, mint azt gondolják azok, akik ilyenben nem érintettek. És hogy Colleen Hoover hogyan tudta ezt ennyire érzékletesen megmutatni? Nos, ez is kiderül az utószóból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában