Tavaszi virágpompával díszítette a Nemzetiségek Házát - Galéria

Berkecz Éva festő és grafikus, hamarosan gyémántdiplomás rajzpedagógus képeiből nyílt kiállítás a Nemzetiségek Házában. Színpompás vadvirágok, orchideák, tulipánok, napraforgók fogadják a falakon a betérőket.

Koós Kata

A kiállító több mint negyven éven át tanított a Gedói Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. Fotó: Karnok Csaba

„Három dolog maradt ránk a Paradicsomból, a csillagok, a virágok és a gyerekek” – ezt a Dante-idézetet választotta a Nemzetiségek Házában nemrég nyílt kiállítása mottójául Berkecz Éva festő és grafikus, nyugdíjas rajzpedagógus. Színpompás, Csak virágok című tárlata a tavasz üdeségét, a természet újjászületésének reményét és vidámságát sugározza a látogatókra. Nőszirom, vadvirágok, orchideák, tulipánok, napraforgók fogadják a falakon a betérőket.

Az alkotó úgy fogalmazott, háborús gyermekként kezdte életét. Édesapja a második világháborúban harcolt, eltűnt a fronton.

Semmink sem volt, csak egyetlen tintaceruzánk. Anyám azzal írta a frontra a leveleket apámnak. A szomszéd néni járatott egy vallásos újságot, annak a fehér szegélyére tudtunk rajzolni

– idézte fel lapunknak Berkecz Éva első alkotói élményeit. Általános iskolában az osztályfőnöke őt bízta meg, hogy virágokkal dekorálja a naplót. Szerette a közeli réten lerajzolni a növényeket, ugyanis akkor már volt egy saját ceruzája. Középiskolásként Vlasits Károly Tábor utcai Szabad iskolájában bontogatta szárnyait. Később a Szegedi Pedagógiai Főiskolán egyesült a természet és az alkotás iránti szeretete, földrajz-biológia-rajz szakon végzett, mesterei Vinkler László és Fischer Ernő festőművész tanárok voltak.

Tavaszi virágpompával díszítette a Nemzetiségek Házát - Galéria: Karnok Csaba

A város társadalmi ösztöndíjasaként a Gedói Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában kezdett el tanítani 1963-ban, és egészen 2006-ig pallérozta szeretettel és türelemmel az újabb és újabb generációkat.

A tanítás nagyon szép része volt az életemnek, rengeteget tanultam a gyerekektől. Popovics Lőrinccel együtt indítottuk Magyarország első rajz tagozatát a Gedói iskolában. A kísérleti programban kidolgoztuk az alsó tagozatosok fotós és videós tananyagát, amit imádtak a gyerekek. Hetente négy rajzórájuk volt, délutánonként pedig műhelymunka

– mesélte. Rajzpedagógusként nagy figyelmet fordított a művészettörténeti ismeretek átadására is, amelyet mindig is az általános műveltség fontos részének tekintett. Rendszeresen vitte kiállításokra diákjait. Legfőbb pedagógiai módszere pedig a dicséret volt.

Ha dicséretet kap a gyerek, akkor mindent megcsinál

– hangsúlyozta Berkecz Éva, aki jövő héten veszi át gyémántdiplomáját.

Férje Lázár Pál festőművész volt, akivel rendszeresen váltották egymást otthonukban a festőállvány előtt.

Én inkább pirosakat festettem, Pali pedig inkább kékeket. Amikor ki akarta az azúrkéket keverni, a végeredmény lila lett. Soha nem veszekedtünk, de abból rendszeresen vita volt, hogy nem mostam ki rendesen az ecsetet

– mesélte szeretetteli mosollyal Berkecz Éva, aki az elmúlt húsz évben készült alkotásainak válogatását vitte el a Nemzetiségek Házába a Szegedi Örmény Önkormányzat meghívására.

A művészi érvényesülés kihívásai kapcsán elmondta, manapság ritkán vásárolnak festményeket a hétköznapi emberek, így elég reménytelennek minősítette az alkotók helyzetét.

Mégis muszáj. Egyrészt az önkifejezés miatt, másrészt pedig azért, hogy valami szépet visszaadjak. Sok emberből reggeltől estig árad a ború. Ha csak egy fél órára ki tudom őket szakítani abból a képeimmel, az már nagyon jó érzés

– zárta a beszélgetést az alkotó, akinek kiállítása decemberig látogatható.