2024.03.03. 17:30

Szeged Kultúrájáért Díjat kapott Gömöri Krisztián színművész

A magyar kultúra napján vehette át Szeged legmagasabb kulturális kitüntetését Gömöri Krisztián, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze. Legújabb díja kapcsán beszélgetésre invitáltuk, amely során azt is megosztotta lapunkkal, hogy milyen szertartást végez minden egyes színpadra lépése előtt, hogy miért él meg nehéz szívvel minden februárt, valamint hogy mi motiválja a vármegyei amatőr színjátszó csoportok mentorálása során.

Minden színpadra lépés előtt imádkozik Gömöri Krisztián. Fotó: Gémes Sándor

Február 15-én volt a napja, hogy 27 esztendővel ezelőtt életében először átlépte a Szegedi Nemzeti Színház művészbejárójának küszöbét Gömöri Krisztián, akit 2019-ben Kölcsey-éremmel, az idei magyar kultúra napján pedig Szeged legrangosabb kulturális kitüntetésével, a Szeged Kultúrájá- ért Díjjal jutalmazott a városvezetés.

Nyilván minden elismerés nagyon jólesik az ember lelkének. A díjak mellett az a fajta visszajelzés is nagyon kedves a szívemnek, ami taps vagy hujjogás formájában jelenik meg, vagy éppen úgy, hogy az utcán megállítanak beszélgetni vagy egy-két elismerő mondatra

– mondta el lapunknak a népszerű színész, aki köztudottan szívesen elegyedik szóba közönségével jártában-keltében.

Falusi gyereknek születtem, szeretek az emberekkel beszélgetni. Érdekel az, hogy mit gondolnak a mai színházról, annak aktuális helyzetéről, az előadásokról. A kritikákat is örömmel fogadom, mert azokból tanul az ember. A pozitív visszajelzésektől pedig hízik az ember mellkasa, energiát gyűjt

– jegyezte meg mosolyogva.

Érzelmi hullámvasút A Színpadon

Az évadban a Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz fabulában Döbrögiként, Az eltört korsó vígjátékban Ádám bíró főszerepében, Szabó Magda: Az ajtó című színműben pedig a titokzatos házvezetőnő, Emerenc unokaöccseként láthatja a közönség.
Elmondta, a február mindig zaklatott időszak számára. Ezt a hónapot komoly érzelmi hullámvasútként éli meg.

A Matyi elszabadul továbbjátszás, a Covid sok előadást meghiúsított. A szomorú vonatkozása számomra, hogy a bemutató előtt, február 11-én halt meg édesapám. Most, amikor újra elővettük, ez persze újra eszembe jutott. Édesanyám február 9-én született, ő már kilenc éve elment. Szóval nekem a február mindig egy érzelmi hullámvasút

– fejtette ki a színész, akinek ugyanakkor az örömre is bőven akad oka mostanában. Kislánya, Gömöri Lina Olívia ugyanis éppen 15-én volt féléves.

Ha arra gondolok, hogy ez a kisfiú nyolcévesen mert álmodni a színpadról, amit akkor még a falumbeliek megmosolyogtak, és utána ez valóra válhatott, nagyon jóleső érzés fog el. Ettől boldog és elégedett vagyok. Attól, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Mindamellett nem kevés nehézsége is van ennek a pályának

– foglalta össze, mennyire elégedett eddigi pályájával.

A Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz fabulában Döbrögiként találkozhat vele a közönség. Archív fotó: Karnok Csaba

Kiemelte, hogy a rangos városi kitüntetések és öt Dömötör-díj birtokában sem érzi úgy, hogy hátradőlhetne a fotelben.

Mindig van hová fejlődni. Minden egyes évadot újrakezdésként élek meg. Minden próbafolyamatot kicsit úgy kezdek, mintha most kezdeném a pályát. Persze van már egy színészi eszköztáram, mégis minden szerep új születésélmény. Amikor pedig véget ér, mindig nehéz a búcsú. A nagy életemen belül sok-sok kis életem is van, amelyek mindegyikét eltemetem végül

– részletezte.
A lámpaláz a mai napig kínozza minden fellépés előtt. Elmondta, kezdés előtt fel-alá járkál a kulisszák mögött, egy pillanatra sem áll meg.

Amikor színpadra lépek, akkor minden a helyére kerül, csak ezek a kezdetek ne lennének!

– jegyezte meg nevetve.

Minden színpadra menetel előtt elmondok egy imát, amiben a Jóistent, édesapámat és édesanyámat kérem, hogy fogják a kezemet

– tette hozzá komolyra fordítva a szót.

Könnyek között tréfálkozott

Rengeteg karakter volt pályája során, amelyektől különösen nehezen búcsúzott. Ilyen volt például Mágnás Miska, A kölyök című musicalben Charlie Chaplin, Maugli A dzsungel könyvéből vagy éppen a Szabadon foglak vígjáték vak Larryje.

Napestig tudnám sorolni, de még akkor is sok egyéb szerepet sértenék meg, amit kihagytam

– jegyezte meg. Zömmel szép emlékek, nagy kihívások fűződnek legkedvesebb szerepeihez, de akad olyan is köztük, amelyek szomorú apropó miatt vésődtek be örökre az emlékezetébe.

Nagyon meghatározó élmény volt az is, amikor a Hoppláda mesedarabban játszottam Borsó manót, aki egy ládában lakott. Nem emlékszem, hányadik előadásnál tartottunk, amikor megkaptam a hírt, hogy meghalt az édesanyám. Rá egy órára színpadra kellett mennem. Elmentem a templomba, imádkoztam érte, majd visszamentem a színházba, mert nem akartam cserben hagyni se a kollégákat, se a gyerekközönséget. A darab közepén a történetben ellopták a ládámat, és volt egy ilyen mondatom: „magam vagyok a világon”. Ahogy ezt kimondtam, abban a pillanatban elkezdtem sírni. Közben a jelenetemben bohóctréfákat kellett csinálnom. Úgy nevettettem, hogy közben hullottak a könnyeim. Az előadás után minden kollégám azt mondta, hogy azt érezték, egy angyal szállt el a színpadon

– mesélte.
Az elmúlt több mint két és fél évtizedben számos alkalommal előfordult, hogy a szerep az életbe, az élet a színpadra kúszott.

Gyakran kaptam olyan feladatokat, amik segítettek az életben egy-egy kérdés, probléma megoldásában. Mert egy-egy szerepre való felkészülés mindig egy emberi élet, sors analizálása. Közben a színész saját magát is analizálja. A hitelességhez szükséges a szerep és önmagunk mélyére ásni

– részletezte.

Amatőr társulatokat segít

Gömöri Krisztián kezdettől fogva, 9 éve vesz részt mentorként a Pajtaszínház országos projektben, amelyet a Magyar Teátrumi Társaság és a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezett. A lényege, hogy minden vármegyében kiválasztanak egy amatőr színjátszó társulatot, amely hónapokon keresztül egy profi színművész mentorral dolgozhat együtt. Az együttműködés mindig január végén a budapesti Nemzeti Színházban zárul, ahol mind a 19 színjátszócsoport bemutat egy előadást.

A projekt célja egyrészt a színjátszócsoportok újraélesztése, másrészt a közösségépítés

– magyarázta a színművész, aki legutóbb a zsombói színjátszótársulatot mentorálta. A mumus című mesemusicalt vitték színre. Feladata pusztán a tanácsadás lenne, de ennél jóval többet, az előadások rendezését is vállalja.

Volt olyan csapatom, ahol hetven év volt az átlagéletkor, a legidősebb színjátszóm eddig 94 éves volt. De persze gyakran vannak gyerekek is. Fantasztikusak mindannyian. A zsombói csoportban például egy kilencéves kislány a fővárosi bemutató előtti estén került kórházba, akinek fontos szerepe volt az előadásban. Az egyik színjátszó hölgy hétéves kislánya szinte minden próbát végigült. Egy éjszaka alatt betanulta a szerepet, és próba nélkül lenyomta Budapesten az előadást. Neki a Nemzeti Színház színpada volt élete első előadásélménye

– mesélte.
Hangsúlyozta, hogy nagyon becsüli az amatőr színjátszókat, hiszen munkájuk mellett szívszerelemből szánnak időt a próbákra, fizetség nélkül. Legkedvesebb számára a hitetlenségtől a sikerig vezető folyamat és fejlődés végigkövetése.

Szinte mindig úgy indulunk, hogy úgy gondolják, úgysem fog sikerülni, nem képesek rá. Aztán olyan jó végigkövetni, ahogy elkezdenek hinni önmagukban. És a vége mindig az, hogy még többet is sikerül kihozni magukból, mint amit eredetileg elvártak. Nagyon jól érzem magam a társaságukban. És persze érzem a szeretetüket. Az apátfalvi csapatom például disznóvágást rendezett a tiszteletemre

– mesélte mosolyogva.