Szeged

2021.08.24. 20:10

Átadták a Biblikus konferencia díját

Az idei Biblikus konferencia témája Pál levele a galatákhoz volt, a Biblia újszövetségi irataiból.

S. Z.

A Gnilka-díjat az idén Mario Cifrak kapta. Fotó: Kuklis István

Fotó: Frank Yvette [email protected]

– Szakmai viták voltak, de nem „késhegyre menőek”

– mondta a Délmagyarországnak az idei Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia igazgatója. Benyik György hozzátette, hogy a tanácskozás ma délelőtt még tart, a vendégek ebéd után térnek haza.

A Gnilka-díjat az idén Mario Cifrak kapta. Fotó: Kuklis István

Az idei Biblikus konferencia témája Pál levele a galatákhoz volt, a Biblia újszövetségi irataiból. A konferencián kedd este a dómban átadták a Gnilka-díjat, amit az idén Mario Cifrak, a Zágrábi Tudományegyetem Katolikus Teológiai Kar Újszövetségi Szentírás Tanszékének vezetője kapott. A biblikus konferenciára, amit a Szegedi Dóm Látogatóközpontban rendeztek, idén 33 előadót vártak a magyar egyházi felsőoktatási intézményekből, valamint Gyulafehérvárról, Regensburgból, Berlinből és Halléból. A konferencia elsősorban Pál említett levelének szövegében rejlő vallásfilozófiai és történeti tényeket vizsgálta, de foglalkozott az írás fogadtatásával az ókeresztény irodalomban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában