Kultúra

2021.09.19. 15:38

Kutyaparádé volt Pusztaszeren – Galéria

Kuvaszfesztivált tartottak szombaton Pusztaszeren, a focipályán. A magyar vadász- és pásztorkutya fajták, vagyis a komondor, a kuvasz, a puli, a pumi, a mudi, a sima és a drótszőrű vizsla, az erdélyi kopó és a magyar agár mutatkozott be a szépszámú érdeklődőnek.

Imre Péter

Zámbori Zsolt és párja, Kovacsics Mónika Baracskáról érkezett az óriási komondorral, Derűvel és a drótszőrű magyar vizslával, Gesztenyével. Zsolt elmondta: mindkettő fajtatiszta, de erről csak a komondornak van papírja, vagyis törzskönyve, őt szeretnék is befogni a tenyésztésbe. Érdekesség, hogy Gesztenyének az apja, és egy korábbi alomból való tesója – úgy is fogalmazhatunk emberi terminológiával, a bátyja -, is jelen volt az eseményen.

A felvonuló és gazdáik által bemutatott kutyákat külföldi – a szavakból, a beszédből ítélve német és angol – vendégek is élvezettel nézték, mustrálták. Megismerkedhettünk a már felsorolt magyar fajták – akadtak köztük pusztaszeri „lakosok” is, mudik, akikkel a helybeliek nap mint nap találkozhatnak – tulajdonságaival, az mindegyikről elmondható volt, hogy családbarát, nagy mozgásigényű és nagyon okos, könnyen tanul. Megtudhattuk, hogy a pumit magyar terriernek is nevezik és a legokosabb, természetesen a gazdi szerint, a mudi. A kutyákon kívül főző-, pásztorbotfaragó- és rajzverseny is szerepelt a programban, melyet még népzene, néptánc és táncház színesített.

 

Derű, a komondor két lábon állva magasabb volt a gazdájánál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában