Szeged, Nándorfehérvári Emléknapok

2022.07.15. 13:30

Lovagi csaták testközelből

Karnyújtásnyi közelségből csodálhatják meg a középkori öltözeteket és fegyvereket a július 22-23-án zajló Nándorfehérvári Emléknapok látogatói. A résztvevők megtapasztalhatják, milyen volt az élet a katonai táborokban, sőt az Oroszlánszív Lovagrend jóvoltából éles összecsapásoknak is tanúi lehetnek.

Koós Kata

Nem csak eljátsszák a csatákat, valódi párviadalokat mutatnak be. Fotó: Papp Istvan

Hunyadi János serege és a Kapisztrán János által vezetett keresztes csapatok 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget a Nándorfehérvárt ostromló török szultánra és seregére. A diadalról jövő héten emlékeznek meg a Mátyás téri ferences rendház mellett. Az emlékfesztiválnak több mint tíz éve állandó résztvevője az Oroszlánszív Lovagrend Egyesület, amelyet 2008-ban hiánypótló céllal alapított Nagy Gábor elnök.

1998 óta foglalkozom hagyományőrzéssel. Az egyesületet azért hívtam életre, mert Szegeden nem volt olyan hagyományőrző csapat, amelynek tagjai nem csupán eljátszották a csatákat – mondta el lapunknak. Ők ugyanis valóban csatáznak és párviadaloznak, a küzdelem korántsem játék az egyesület berkeiben. 

 

A tagjaink apródként kezdik, megtanulják a fegyverforgatást, a felszerelések használatát, hiszen a páncél nem megfelelő felkötözése komoly veszélyforrás lehet egy-egy csatában. Ezután léphetnek csak elő egy vizsga után fegyvernökké, akik még koreográfia szerint, de élesben küzdenek. Majd újabb vizsga következik, hogy lovag lehessen valaki, és már szabadon, koreográfia nélkül harcolhasson. Nemcsak úgy csinálunk, mintha ráütnénk vagy rálőnénk íjjal a másikra, hanem ezt ténylegesen meg is tesszük. A történelmi újrajátszás mellett kicsit kaszkadőrnek is kell lennünk. Megfelelő gyakorlással például a nyílvesszőt is el tudjuk kapni – részletezte az egyesületi elnök. 

A harc mellett középkori táncokat, illemtant és erényeket is tanulnak a lovagrend tagjai. Jelenleg 15 aktív főből áll az egyesület, akik országszerte bemutatkoznak. Állandó résztvevői például a Visegrádi Palotajátékoknak, a Diósgyőri Forgatagnak és a Békéscsabai Vitézi Játékoknak is. 

A fellelhető, 14. századi régészeti leletek, leírások alapján készíttetjük a felszerelésünket. Igyekszünk bemutatni, hogy nem is volt olyan sötét az a középkor, hogy milyen okos és ötletes megoldásokkal, fortélyokkal próbálták védeni az életüket. Rengeteg hasznos dolgot lehet tanulni az akkori emberektől – részletezte Nagy Gábor. A felszerelés tekintetében olyannyira korhűségre törekednek, hogy egy-egy általuk viselt fémpáncél súlya eléri a 35 kilogrammot. 

Nagy Gábor, az Oroszlánszív Lovagrend Egyesület, alapító elnöke. Fotó: Török János

A Nándorfehérvári Emléknapokon, szombaton 11.30-tól, 17.30-tól és 18.40-től is középkori fegyver- és hadi bemutatóval várják a látogatókat, 13 órától pedig lovagi bajvívás bemutatót tartanak a Mátyás téren. 

A kardjaink is középkori minta alapján készülnek, de vannak számszeríjaink, hat elöltöltős puskánk, ágyúnk, úgyhogy a teljes repertoárt be tudjuk mutatni. Középkori tábort állítunk, amelyet korhű tárgyakkal rendezünk be. A látogatók kipróbálhatnak majd hajítófegyvereket, számszeríjat, magukra ölthetik a páncélokat. A puskák eldördülnek, a számszeríj kilő majd, a lovagok és fegyvernökök pedig harcolnak majd bottal, bárddal, karddal is – magyarázta Nagy Gábor. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában