Amikor a szovjet Forgószél lecsapott egész Magyarországra

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” Nagy Imre, a forradalom miniszterelnökének utolsó rádióbeszédét 1956. november 4-én, hajnali 5 óra 20 perckor sugározta a parlamenti stúdióból a Szabad Kossuth Rádió.

A Forgószél hadművelet hajnali 4 órakor kezdődött. A fő­városba három irányból be­nyomuló Különleges Hadtest egységei csak néhány legendás helyszínen, például Csepelen, a Corvin közben, a Széna téren vagy a Tűzoltó utcában ütköztek heves ellenállásba. A szovjet katonák még aznap délelőtt több minisztériumot és a Parlamentet is elfoglalták. 

Párthadseregként megbukott 

– Sajátos helyzetben érte a Magyar Néphadsereget az 1956-os forradalom. A második világháború után, szovjet mintára létrehozott tömeghadsereg nem volt felkészülve arra, hogy egy felkelést leverjen. A korabeli katonai doktrínák a két szuperhatalom közötti világháborúra készültek, az pedig fel sem merült, hogy a „nép” hadserege, majd a „néppel” kerül szembe – hangsúlyozta Kiss Gábor Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem fő­­iskolai docense. 
Kutatásai során a Magyar Néphadsereg korabeli harcászati szabályzatában sok mindent talált – például a haditengerészettel való együttműködésről, vagy a tengerpart védelméről –, csak arra nem volt benne recept, hogy mit kell tenni, ha a civil lakosság lázad fel az elnyomó hatalom ellen. A hadtörténész arra emlékeztetett, hogy a nagyjából 150 ezer fős magyar hadsereg – az Államvédelmi Hatóság információinak a felhasználásával – bőségesen elég lett volna arra, hogy eltiporja a forradalmat, de ez a haderő párthadseregként csődöt mondott. Hogy miért? Mert a sorozásra épült. 

– A katonának elvitt munkás- és parasztgyerekek pontosan látták, hogy mi van otthon. A besúgórendszert és a rendszer egész nyomorúságát. Ebből az következett, hogy amikor a csapatokat be akarták vetni a forradalom ellen, ez a hadsereg valóban a „nép” hadseregeként viselkedett, vagyis többnyire nem fordult a nép ellen. Tömeges átállásokról és fegyverátadásokról tudunk, tisztek álltak a felkelők oldalára, vagy megtagadták, hogy a nép ellen forduljanak – hangsúlyozta a hadtörténész. 

A Ruszkik nem mentek haza 

A magyar forradalom sorsa ak­­kor pecsételődött meg, amikor átlépte a Rubicont. A „Ruszkik haza” jelszóban kulminálódó függetlenség követelése a bi­poláris világrendet borította volna fel, amit a szovjet pártvezetés már nem tűrhetett. Ha a magyar példa követőkre talál, akkor összeomolhatott volna a Szovjetunió kelet-európai érdekszférája. Kiss Gábor Ferenc arra emlékeztetett, hogy a nagyhatalmak között volt egy hallgatólagos megállapodás: a propaganda és a hírszerzési műveletek kivételével Európá­ban nem léptek át a „másik tér­­felére”, nem folytattak ott hadműveleteket. 

Élelmiszersegélyt is ígértek 

A forradalom napjaiban Szeged népe néven, a paginában a Szózat részletével és a Kossuth-címerrel megjelenő lapunk a címoldalán közölte Mindszenty József bíboros hercegprímás, valamint Perbíró József, a szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökének rádiószózatát. 
A korabeli lapszámból az is kiderült, hogy a világ szeme Magyarországra tekintett. Ei­­senhower elnök, az Amerikai Egyesült Államok nevében 20 millió dollár értékű segélyszállítmányt ajánlott fel. Közben arra készült a város, hogy november 6-án újraindítják az oktatást az óvodákban, valamint az általános és középiskolákban. Egy másik felhívásban pedig a forradalmi idők emlékeit várta a szegedi múzeum gyűjteménye. 

A második világháború emléke 

Szegeden november 3-án forrongott az utca. Este egy szovjet felderítő páncélos gördült végig a város fő útvonalain. 
Perbíró József jogász­pro­fesszor, aki akkoriban az Ál­­lam- és Jogtudományi Kar dékánhelyettese, a Forradalmi Bizottság vezetője volt, emlék­irataiban így írta le azokat a sorsdöntő órákat: „A hangulat egész nap lázban tartotta az embereket. Délután két katonai csoport is csatlakozott a fiatalokhoz, és fegyveres ellenállásra készülődött. Néhányan fel is rohantak az elnökségre, hogy tervükhöz tőlünk is buzdítást kapjanak. Helyette a lehetséges következmények elriasztó példáival keltettük fel a felelős gondolkodást.” 

– Az akkori embereknek na­gyon friss tapasztalatai voltak a háborúról. Azok, akik fegyvert foghattak volna a Vörös Hadsereg ellen, azok jelentős része megélte a második világháborút. Ők nagyon pontos információkkal bírtak arról, hogy mi a háború, és mit jelent a Vörös Hadsereggel szembeszállni. Ez azt jelentette volna, hogy nagyon komoly pusztításnak teszik ki az országot – fogalmazott Kiss Gábor Ferenc. 

Nem volt esély az ellenállásra 

„Szegedre november 5-én hajnalban vonultak be a szovjet páncélosok, holott két nappal előbb Makó környékén várakoztak a Szeged elleni akcióra. Mivel Szegeden ellenállásba nem ütköztek, elsősorban a városházával szemben, a Széchenyi téren helyezkedtek el, ágyúcsöveiket a városháza elnöki szobája irányába fordítva” – folytatta a múltidézést Perbíró József. 

– Amikor a szovjet hadsereg bevonult az országba, nem a túlerejével győzedelmeskedett – fogalmazott a hadtörténész. – A Magyar Néphadsereg személyi ál­lománya elvileg nagyobb volt, mint a bevonuló szovjet csapatoké, csak a magyar haderő széthullott. A kisebb létszámú, de nagyon jól felfegyverzett és jól vezetett szovjet csapatok gyakorlatilag katonai szempontból jelentéktelen ellenállással találkoztak, nem voltak elhúzódó mű­­veletek. Inkább aszimmetrikus műveletekről beszélhetünk: gerillaharc zajlott Budapesten és az ország más részein, de a Vörös Hadsereg csapatai gyorsan felülkerekedtek – magyarázta. 

Kiss Gábor Ferenc arra em­lékeztetett, hogy bár a forradalmat katonailag leverték, de erkölcsi-politikai értelemben nem bukott el. Az 1953-as berlini és az 1956-os poznani munkásfelkelés, az 1956-os ma­­gyar forradalom, az 1968-as prágai tavasz, majd a lengyel Szolidaritás szakszervezet létrejötte egy-egy lépcsőfok volt az elnyomórendszer felszámolásában.