Aranyembör

2022.12.11. 07:00

Ternai József a zenével lát

A szegvári ifjabb Ternai József vakon született, úgy szokta meg a világot, hogy nem lát belőle semmit – csak érzékel. A zene, a dalok sokat segítenek neki, hogy teljes legyen az élete, amiért ő is sokat tett és tesz. Több mint 10 éve, 2012 január elején alapította meg falujában a Magyar Nóta Klubot, melynek sorstársa, a szintén alig látó Purgel György is tagja, immár 7 éve. József kántorként dolgozik Szegváron és Nagymágocson. Nem sajnáltatja magát, kreatívan él, kórusa másoknak is sokat segített, közösséget teremtett, ezért lett lapunk legújabb Aranyemböre.

Imre Péter

A remek hangú ifjabb Ternai Józsefnek a zene nagyon sok sikerélményt ad. Fotó: Török János

– Nekünk most is sötét van... – jegyezte meg a vakon született ifjabb Ternai József, a több mint 10 éve általa alapított szegvári Magyar Nóta Klub vezetője, mikor Török János fotós kollégám arra kérte őt és sorstársát, Purgel Györgyöt, még sötétedés előtt készítsék el a fényképeket. Ez az a poén – legyünk őszinték! –, ami mindannyiunknak eszébe jut, de nem sütjük el. Jó esetben. Neki, nekik azonban szabad, joguk van, hogy saját gyengeségükön nevessenek – még ha keserűen is.

Vak, de nem világtalan

–Amikor a kórussal szerepelünk valahol, a többiek már akkor csendben vannak, elcsendesülnek, amikor készülődünk a fellépésre. Ismernek, értékelnek és szeretnek minket, tudják, hogy az együttesből rajtam kívül Gyuri sem lát – mondta a 48 éves Ternai József, arra utalva, hogy az említett Purgel György sorstársa, igaz ő más utat járt be: látóból lett vak, hét éve kezdett rohamosan romlani a szeme.

Józsi mindig azt mondja, vakon született, az igazság azonban kicsit más – árulta el. Koraszülöttként az inkubátorban oxigént kapott, de túl sokat, így kiégtek a látóidegei, vagyis arról nem őriz emléket, hogy valaha látott. Nem hibáztat senkit, megszokta, hogy így él. – Amikor tudatomra ébredtem már ez volt a helyzet és mindenki elfogad ilyennek. Nem vagyok szomorú, nekem ez a természetes. Szeretnék-e látni? Nem is gondolkodtam rajta, felesleges, nincs rá energiám. Az másra kell… Hívő ember vagyok. Jóban vagyok Istennel, őt sem hibáztatom – vallott magáról őszintén ifjabb Ternai József. Azzal egészítette ki: a templomban olyan a csend, amilyen másutt nincs.

Az évzáró próbán muzsikált, énekelt is a Magyar Nóta Klub a szegvári művelődési házban. Fotó: Török János

Tájékozódás

– Amit lehet megfogok, így tájékozódok a formákról. Anyu szidott is, mert gyerekként a boltban mindent, kenyeret, cukros zacskót, csokit meg akartam tapogatni. Az orvos, Pálhegyi Ferenc azt mondta neki: anyuka, örülni kell, hogy a gyerek ennyire érdeklődő – mesélte Józsi, aki a budapesti vakok általános iskolájában végezte alapfokú tanulmányait.

– A múzeumokban, ahol nem szabad megérinteni semmit, mindig az idegenvezető közelébe helyezkedek, hogy mindent halhassak, és ő szavakkal oda varázsolja nekem, amit nem látok. A kísérőimet mindig megkérem, bárhol járjunk, mondják el, mit látnak, mi van körülöttünk, a környezetünkben, mert érdekel – tette hozzá. Elmondta még, ahová sűrűbben jár, például Szegváron a templomba, boltba oda egyedül is elmegy – de természetesen mindenben számíthat a családjára –, erről számolt be György is, megemlítve, hogy a boltosok készségesek, segítenek a bevásárlásban.

Zene

– Hosszú, régi a kapcsolatom a zenével. Édesanyám mindig énekelt gyermekdalokat, mint a Csicseri borsó bab lencse vagy a Süss fel nap, fényes nap, a vakok általános iskolájában pedig zongorázni tanultam, mert úgy ítélték meg, van hozzá tehetségem. Maradandó emlék a királydombi István, a király, amit nem is tudom, hányszor hallgattam meg – emlékezett ifjabb Ternai József, akinek édesapja, idősebb Ternai József javasolta, legyen kántor – jelenleg a szegvári és a nagymágocsi katolikus templomban szolgál –, a szentesi zeneiskolában tanult Nagy Jánosnál. Neki már azt mondta, „kántor szeretnék lenni”, hogy a misét, a liturgiát vezethessem”.

Imád énekelni és a nótákon kívül a klasszikus zenét szereti, a barokk muzsika áll hozzá legközelebb. A harmonika, billentyűs hangszerként, a zongorából következett, ezzel kíséri a Magyar Nóta Klubot fellépéseiken, és talán nem sértődnek meg a többiek, ha kijelentjük: neki és Gyurinak van a legjobb hangja a csapatban.

Párkapcsolat

– A párkapcsolatnál akadály a rossz látás, a vakság. Amíg nem mondom el, ha nem veszik észre, addig minden szép és jó, utána azonban… – kezdte az érzékeny témát Purgel György. Idekívánkozik: azt mondták, bármit kérdezhetek, legfeljebb nem válaszolnak. Nem bújtak ki egy felelet alól sem.

– Erről hosszan lehetne beszélni – vette át a szót ifjabb Ternai József. – Egyedül vagyok, és ez számomra természetes. Mindenkiben ott motoszkál a kisördög: miként ismerkednek a vakok?, tapogatással? Nem. Az udvarlás ideje, az ismerkedés hosszabb és nehezebb, pár lány már mondta nekem, „veled olyan jól lehet beszélgetni”. Ennyi. Azt sem tudom, hogy néz ki az illető hölgy, és „tapogatás”, intimebb közeledés csakis akkor alakulhatna ki, ha már jól megismertük egymást és az érzés, a vágy kölcsönös. Nem mondtam le a párkeresésről, de a látóknak ez sokkal könnyebb – zárta a témával kapcsolatos gondolatait.

Ballagás

– Sose felejtem el azt a napot, pillanatot, amikor a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumból ballagtam –kezdte a történetet Józsi. – Mentünk a folyosókon, énekeltünk, a dalra koncentráltam, egyszer csak ismerős hangokat hallottam – talán az egyik lépcsőfordulóból –, egyszerre kiabálták: Itt vagyunk! Nagyon örültem, mert eljöttek, ott voltak azok, akiket a legjobban szeretek. Elkezdtek hullani a könnyeim. No, nézd már, most is… – mondta mosolyogva.

A sorstárs, Purgel György

Józsefnek az 58 éves Purgel György sortársa a nóta klubban. Az utóbbi 7 évben fokozatosan és jobban romlott a látása, ma már csak átszűrődő fény jut el retinájáig. Őt is idősebb Ternai József vezeti – akárcsak a fiát – a fellépésekkor a színpadra, majd vissza az asztalhoz. – Szerencsére enyhült a magányom, bár otthon egyedül élek, mert találkoztam Józsival, alkalmasnak találtak a tagok és csatlakozhattam a kórushoz. Ez sokat jelent számomra, jók a próbák, szeretem a fellépéseket. A kedvenc nótám kicsit szomorú, a Látod édesanyám, látod édesanyám, miért szültél a világra?, de vidámabb is akad, mint a Rózsa, rózsa labdarózsa levele – mondta. A zene, a dalolás számára kikapcsolódás, jó a közösség, igazi összetartó a csapat és sok olyan nótát tanult, amit nem ismert. – Negyvenegy éve nem igazán sírtam, akkor, 1981-ben halt meg az édesanyám – árulta el zárásként György.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában