Szegedi hírek

2023.04.30. 17:38

Gitártalálkozót tartottak a piarista iskolában - Fotók

T. K.

Két napig a gitáros növendékek voltak a főszereplők a Piarista gimnáziumban tartott rendezvényen. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Szeged. A Szegedi Piarista Iskola Művészeti Iskolája immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Tavaszi Gitártalálkozót. A szombaton és vasárnap zajló programra az ország különböző régióinak zeneiskoláiból és alapfokú művészeti iskoláiból, valamint Zentáról és Magyarkanizsáról érkeztek fiatalok Szegedre. Összesen 19 intézmény 80 növendéke vett részt a programon. A gitáros növendékek háromfős zsűri előtt hét korcsoportban, szóló és kamara formációkban, gitárzenekarban mutatták be az éppen a repertoárjukon lévő zenedarabjaikat. Mivel nem volt műfaji megkötés, az a reneszánsz zenétől a mai kor könnyűzenei fingerstyle műfajáig rendkívül széles skálán mozgott. A legjobbak dicséret, kiemelt dicséret vagy Nívódíj elismerésben részesülhettek, de mindenki kapott ajándékot. Mindkét napot gálakoncerttel zárták: szombaton a SZTE Vántus István Szakközépiskola „Gitáros lettem" gitárosai léptek fel, akiket példaképként állítottak a résztvevők elé, vasárnap pedig Molnár Márta vezetésével a Szekszárdi Ifjúsági Gitárzenekarral lehetett együtt zenélni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában