Szegedi hírek

2023.09.30. 08:40

Kitárják kapuikat Szeged kreatív műhelyei

Az építhető, a festhető, a kézzel formázható, de még az ehető és iható művészet is reflektorfénybe kerül a Szeged Design Weeken. Október 5. és 15. között a város kreatív műhelyei megnyitják kapuikat az érdeklődő nagyközönség előtt. A programok ingyenesek, azonban több közülük regisztrációt igényel.

Koós Kata

Váraljai Anna elmondta, Szeged 18 helyszínén lesznek programok. Fotó: Gémes Sándor

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen már tíz éve fut a design- és művészetmenedzsment képzés, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán azonban mindössze három éve indították a szakot. 

Alapvetően azt tanulják meg a hallgatók, hogy hogyan lehet összekapcsolni a piacot a művészeti produktumokkal

 – foglalta össze dióhéjban a képzés lényegét lapunknak Váraljai Anna művészettörténész, a szak koordinátora. Az oktatók kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a diákok minél több alkalommal találkozhassanak a pályán már elhelyezkedett szakemberekkel. Már a második évben kiléptek a tantermi keretek közül, és a nagyközönség számára is nyitott pódiumbeszélgetéseket rendeztek befutott dizájnerekkel, kurátorokkal. 

Idén pedig ennél is nagyobbat vállalva Váraljai Anna és két mesterszakos hallgató, Kőrösi Kíra és Nagy Petra kezdeményezésére október 5. és 15. között megrendezik a Szeged Design Weeket, a kreatív szakma legnépszerűbb programsorozatához, a huszadik éve futó Budapest Design Weekhez kapcsolódva. 

A szegedi egyetemre látogató szakemberek elsősorban Budapestről jönnek. A régióban viszont teljesen mások az adottságok, mint a fővárosban. A hallgatók akkor tudnak helyben érvényesülni, ha ismerik a lokális viszonyokat. Vidéken azonban a dizájnerek rendszerint kevésbé látszódnak. A Design fesztiválunk és a Design Week is éppen arról szól, hogy a helyi kreatív szakembereket bemutassuk

 – fejtette ki a művészettörténész. 

A szegedi dizájn héten az érdeklődők a látogatók előtt rendszerint zárt alkotóműhelyeket járhatnak be, festői kulisszatitkokról hallhatnak, építészeti sétán, művészeti workshopokon, kerekasztal-beszélgetéseken, de még meseregény konferencián is részt vehetnek. 

A város 18 helyszínén lesznek programok, ahol a kreatív műhelyek bepillantást engednek tevékenységükbe. A művészeti horizont nagyon széles, nemcsak a nagy, kanonizált képzőművészeket szerettük volna bemutatni, hanem az egész kreatív szakmát igyekeztünk mozgósítani. Külön beszélgetést rendezünk például arról, hogy a gasztronómia hogyan függ össze a dizájnnal vagy a kortárs művészettel. Hiszen ma már a „latte art” egy létező fogalom, külön nemzetközi, művészeti versenyeket rendeznek a baristáknak

 – részletezte Váraljai Anna. A gasztronómiai kerekasztalnál a szőregi csúcsgasztro tányérokat készítő keramikus, az Alkimista lakásétterem séfje, egy Bocuse d'Or-fotós és egy barista foglal majd helyet. 

Szintén nagyon érdekes programnak ígérkezik Háló Veronika Róza építész kortárs építészeti sétája a városban. Emellett nagyon várom a Szegedről elszármazott, hivatásos művészek, tervezők, dizájnerek közös kiállítását is, amelynek az SZTE Gyakorló Gimnázium ad majd otthont. Persze a nyitott műhelyek is nagyon érdekelnek, hiszen nem mindennapi lehetőség, hogy bepillantást nyerjünk egy kerámia, egy ékszer vagy éppen egy művészi étel elkészíési folyamatába

 – szemezgetett a gazdag kínálatból a művészettörténész. 

A programok a hallgatók mellett a nagyközönség számára is nyitottak, ingyenesek, de egyes események előzetes regisztrációt igényelnek. Bővebb információkat a Szeged Design Week  közösségi oldalán találhatnak az érdeklődők. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában