Helyi kultúra

2023.10.17. 19:30

Nem határidőre olvasnak az új könyvklubban

Még Egy Oldalt! címmel indít könyvklubot Gyergyai-Szabó Mariann a szentesi könyvtárban. Úgy tervezi, hogy a csoportban nem bizonyos regényeket, hanem témákat beszélnek át, és azzal kapcsolatos könyveket ajánlanak egymásnak.

Darók József

Az újrakezdést választotta első témának Gyergyai-Szabó Mariann. Fotó: DM

Idén augusztusban nagy változások történtek a szakmai életemben. A tanítást temetési beszédek írására és könyvszerkesztésre cseréltem. Tudatosan készültem a váltásra 

– kezdte Gyergyai-Szabó Mariann. – Az egyik első regény, amin dolgoztam, egy könyvklub tagjait és működését mutatja be, illetve azt, hogy miként segítenek bizonyos könyvek egy-egy életszakaszban. A szerkesztendő mű végén olyan kérdéseket fogalmazott meg a szerző, amelyeket valós, működő könyvklubokban is meg lehetne vitatni. Ekkor ütött szöget a fejembe, milyen jó lenne másokkal átbeszélni egy-egy olvasmányélményt. Pár héttel később, szeptember elsején pedig megalapítottam a könyvklubot – mesélte.

Az ötletgazda a Még Egy Oldalt! könyvklub működéséről elmondta, a tagok személyesen fognak találkozni, körülbelül hat hetente. – A megszokott könyvkluboktól eltérően viszont nem egy megadott regényt fogunk kibeszélni, hanem egy-egy téma köré gyűjtünk műveket. A résztvevők ezeket mutatják be, ajánlják egymásnak. Inkább egy irodalmi-kulturális beszélgetést szeretnék vezetni, mintsem azon stresszelni magam és a többi résztvevőt, sikerül-e a kiválasztott regényeket határidőre elolvasni. Nemrég egy barátnőmmel egyszerre olvastunk egy művet. Ő jobban haladt, mint én, nekem kevesebb időm jutott rá. Azt éreztem, az olvasás spontán örömétől fosztom meg magam, ha határidőre kell kész lennem – fogalmazott Gyergyai-Szabó Mariann.

A könyvklub szerdán 18 órakor debütál a könyvtárban, és hogy mi kerül terítékre, arra Mariann jelenlegi életszakasza adta a kézenfekvő ötletet: az újrakezdést választotta első témának. 

Mindenkit örömmel látunk, aki nyitott a gondolatébresztő beszélgetésekre. A visszahúzódó irodalombarátokra is számítunk, akik szívesen meghallgatnák a többiek ajánlóját. Nem mindenki nyílik meg könnyen idegenek előtt, de ki tudja? Talán a következő találkozón már a félénkebb hallgatók is magukhoz ragadják a szót, és együtt kereshetjük a választ az élet nagy kérdéseire

 – bizakodott a könyvklub vezetője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában