Szegedi hírek

2023.12.02. 19:00

A Mátyás téren már ég a hit lángja – Galéria

Kiss Anna

Elkezdődött a várakozás időszaka Alsóvároson is. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Várakozni nem szeret a mai világ, helyette szeretünk megnyomni egy gombot, hogy azonnal történjen valami. Az anyaszentegyház viszont arra tanít meg minket, hogy a léleknek igenis szüksége van a ráhangolódásra, a várakozásra

 – mondta el szombat este Kárpáti Kázmér ferences rendi szerzetes az alsóvárosi templomban, mielőtt meggyújtották volna az első gyertyát a templom előtti téren álló hatalmas adventi koszorún.

A lelkipásztor rámutatott, ahogyan az édesanya és az édesapa várja a születendő gyermeket, úgy várjuk mi is az Üdvözítőt.

Bár mi nem kaptunk 9 hónapot a várakozásra, csak 4 hetet, de ez elegendő ahhoz, hogy a szívünket és a lelkünket megnyissuk és felkészítsük a kis Jézus születésére. Köszönet Mocselini Rudolfnak és csapatának, az Ördögszekérnek, hogy nemcsak a templomon belül, hanem kívül, a hétköznapokon is van figyelmeztető jel arra, hogy lassítsunk, mert várakozni szükséges ahhoz, hogy felkészüljünk a Megváltó születésére

 – hangsúlyozta.

Az első gyertyát Halkó Pál, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője gyújtotta meg, aki arról beszélt szombaton, hogy ez a gyertya jelképe a hitnek, valamint hirdeti a várakozás időszakának kezdetét is.

Kicsit elgondolkodtat minket arról, hogy mit jelent számunkra a karácsony. Olyan világban élünk ugyanis, ahol érdemes kicsit hosszabb távra gondolni, kicsit előretekinteni. Szem előtt kell tartanunk, hogy a jövő egyszer jelen lesz, a gyermekeink jelene

 – mutatott rá.

A képviselő kitért arra is, hogy a napokban olvasott egy történetet, melyben a gyermek arról kérdezte idősödő szüleit, hogy mit szeretnének karácsonyra, ők pedig azt válaszolták erre, hogy azt szeretnék, ha legalább annyian ülnének az ünnepi asztalnál jövőre is, mint idén. A beszéd végén Halkó Pál ugyanezt kívánta a jelenlévőknek is a szegedi Fidesz-KDNP támogatásával megvalósult eseményen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában