Helyi sport

2012.07.24. 20:58

Balástyai siker a kendó-világbajnokságon

Balástya - Világbajnokságon képviselte szülőfaluját egy fiatal balástyai sportoló. Kocsis Barbara a magyar kendóválogatott tagjaként a legjobb 16 között végzett. Célja, hogy jövőre Európa-bajnokságot nyerjen a csapattal.

Timár Kriszta

Az olaszországi Novarrában rendezték meg nyár elején a XV. kendó-világbajnokságot. A női csapat egyik tagja balástyai volt. [namelink name="Kocsis Barbara"] először vett részt világversenyen, magyar bajnokságokon azonban már bebizonyította: helye van a legjobbak között.

– Hat éve, az egyetemen ismerkedtem meg a kendóval. Valahogy megfogott ez a harcművészet, ráadásul Veszprémben, ahol tanultam, nagyon jó hangulatú klub működik – mesélt a kezdetekről a 24 éves lány. Már nem él Balástyán, de szüleihez ma is rendszeresen hazajár. Mivel viszonylag kevés a női kendós, náluk nem rendeztek előzetes válogatóversenyt, az jutott be a világbajnokságra induló csapatba, aki eléggé elszánt volt, illetve ráért a felkészülésre és a versenyre. Barbara vállalta ezt, magyar válogatott lett. Egyéniben országos harmadik helyet is szerzett már, de egy tavalyi kupán, ahol nem csak magyar versenyzők küzdöttek, az egyéni és a csapatversenyt is megnyerte.

Szegedi öröm

Az 1997-es B csoportos győzelem óta a legnagyobb magyar sikert érte el a világbajnokságon a férfi kendóválogatott: bronzérmet szerzett. A csapatnak egy szegedi tagja is volt: Tóth Balázs. Egyedüli európai dobogósként a tavalyi Eb-cím után ismét bizonyították: a kontinensen ők a legjobbak.

– Veszprémben heti kétszer másfél órát, Budapesten heti egyszer másfél órát edzek. Emellett havonta egyszer közös válogatott tréninget is tartanak – mesélt a felkészülésről Barbara. „Civilben" turisztikai referensként dolgozik Várpalotán. A háromnapos versenyt nagyon élvezte. Mivel ez volt az első világversenye, tapasztalatlansága miatt egyéniben nem indították, a csapattal azonban így is szép eredményt ért el: 50 ország közül a 16. helyen végeztek.

– Fiatal vagyok, érzek még erőt magamban, hogy motiváljon a magyar válogatottság. Szeretném, ha jövőre is csapattag lehetnék, mert az a cél, hogy 2013-ban megnyerjük a berlini Európa-bajnokságot.

Címkék#kendó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában