Helyi sport

2014.12.12. 19:45

Jégtánc: bronz Andorrából

A szegedi Ice-Team Műkorcsolya és Jégtánc Egyesület versenyzői, Jakucs Hanna és Illés Dániel bronzérmet szerzett a hétvégén az andorrai Canillóban rendezett Open d’Andorra 2014 műkorcsolya- és jégtáncversenyen.

Munkatársunktól

A szegedi egyesületnek hosszú ideig kellett várnia, hogy újabb nemzetközi versenyeken is indulhassanak sportolói. [namelink name="Jakucs Hanna"] párja, [namelink name="Illés Dániel"] májusban igazolt Budapestről a szegedi egyesületbe. Jelenleg ők a második számú junior pár hazánkban, akik nemzetközi versenyeken is indulnak, és egyre biztatóbb eredményeket érnek el.

Céljuk, hogy a 2015– 16-ban Magyarországon rendezendő junior-világbajnokságon hazánkat képviselhessék. Az ehhez szükséges kvalifikációs pontokat még ebben a szezonban szeretnék megszerezni. Edzőjük Valter Rizzo és Világos Beáta, akiknek sokat köszönhetnek a versenyzők. A jégtáncos pár nemzetközi szereplése nagyban hozzájárul a sportág népszerűsítéséhez.

A hazai jégtáncsport egyetlen vidéki bázisának számító Ice-Team SE ez évben jelentős létszámú utánpótlás-növendékkel kezdte a szezont, és egy junior szinkronkorcsolya-csapatot is sikerült összeállítani, amely várhatóan a következő szezonban már versenyeken indulhat.

Jakucs Hanna és Illés Dániel. Fotó: DM

Jakucs Hanna és Illés Dániel. Fotó: DM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában