Télen-nyáron használható

2019.10.16. 13:38

Korcsolyapályát építenek Kisteleken

A 12-szer 25 méteres létesítményt pályázati forrásból, az önkormányzat támogatásával tudja megvásárolni a Hétkerék Egyesület.

Munkatársunktól

Télen-nyáron használható korcsolyapálya nyílik hamarosan Kisteleken. A 12-szer 25 méteres, műanyag lapokból összeállított és palánkkal körülvett létesítményt pályázati forrásból, az önkormányzat támogatásával tudja megvásárolni a Hétkerék Egyesület.

– Ez a pálya azért jó, mert nem kell hozzá nagy infrastruktúra, mégis a jégkorcsolyaélmény nagyjából 90 százalékát biztosítani tudja – mondta el Sándor Attila, az egyesület elnöke. Kistelekről eddig Szegedre vagy Kiskunfélegyházá­­ra tudtak csak járni az erre a sportra vágyók, ezzel a beruházással azonban a városon belül is elérhető lesz, az egyesületnek pedig megalakulhat a jégkorcsolya-szakosztálya.

– Télen a Szent István téren lesz felállítva a pálya, nyáron pedig akár rendezvényekre is ki lehet telepíteni – mondta el Sándor Attila, aki bízik benne, hogy akár már decemberben korcsolyázhatnak a kistelekiek városukban. A pályázatot már kedvezően bírálták el, mivel azonban az önerőt az önkormányzat biztosítja, az új testület erről szóló határozata után lehet csak véglegesíteni a szerződést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában