Helyi sport

2020.02.02. 11:11

Mindig jobb a tömörkényi tavasz

A középmezőny elérését sem tartják lehetetlennek a tömörkényi futballcsapatnál: a megyei II. osztályú gárdának nem volt túl eredményes féléve, viszont idegenben is szorgosan gyűjtögette a pontokat.

V.P.

Mindig jobb a tavasza a piros mezes Tömörkénynek. A középmezőnyt sem tartják elérhetetlennek a csapatnál. FOTÓ: FK 1899 SZEGED

– Egy szóval jellemezve: nehézkes – kezdte Sallai Róbert, a Tömörkény edzője az őszi szezon kapcsán. – Munkahelyi elfoglaltságok miatt rendszeresen tartalékosan tudtunk kiállni, ez pedig minden tekintetben megmutatkozott. Az ősz második fele már értékelhetőbb volt, kevés gólt is kaptunk – tette hozzá.

Ami érdekesség, hogy a csapat öt döntetlenjét egyaránt idegenben játszotta: otthonától távol ugyan nyeretlen maradt a csapat, de a meccsek közel felén legalább pontot szerzett. Mint Sallai Róbert hozzátette, ez is a létszámgondokra vezethető vissza elsősorban.

– Tipikus megyei futball, az edzéslátogatottság sem a legmagasabb nálunk. Öregszik a csapat, egyre több csapattagnak született gyereke, inkább a család felé mozdult el a társaság, kevesebb idő jut a futballra. Ettől tartottam már, csak nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan el is érünk ide. Lenne erre megoldás, bízunk abban, hogy néhány ifjúsági játékos hamarosan csatlakozik a felnőttcsapathoz – fejtette ki a felnőttek trénere.

Mindig jobb a tavasza a piros mezes Tömörkénynek. A középmezőnyt sem tartják elérhetetlennek a csapatnál. FOTÓ: FK 1899 SZEGED

A tömörkényiek már belevágtak a téli munkába, heti két edzéssel és egy edzőmeccsel készülnek a folytatásra, a szűk keretből ugyanakkor ketten várhatóan az egész tavasz folyamán nem lesznek bevethetők. A téli programban a Szatymaz, a Baks és a Békés megyei Békésszent­andrás elleni edzőmeccs szerepel, február utolsó hétvégéjén pedig már bajnoki meccs vár a csapatra. Ami a keretet illeti, egy fővel szeretnék bővíteni a lehetőségeket, távozója pedig nem akad a csapatnak.

A sűrű középmezőny alján telel a Tömörkény, így egy-két jobb fordulóval máris fentebb kapaszkodhatna a csapat.

– A legfontosabb cél persze a bent maradás, de egy stabilabb középmezőnyös szereplés abszolút elérhető és ez is a célunk. Erre alkalmas is a keret, de ehhez többet kellene edzenünk. A tavaszunk mindig jobb, tavaly is majdnem dupla annyi pontot gyűjtöttünk az évad második felében. Kilenc hazai meccsünk is lesz, így joggal bízhatunk egy eredményesebb tavaszban – zárta Sallai Róbert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában