Labdarúgás, Csongrád-Csanád megye

2021.03.28. 19:48

Egy pontot megmentett az Algyő

Munkatársunktól

Algyõ 2021.03.27. Algyõ - Apátfalva labdarúgó mérkõzés fotó: Kuklis István Délmagyarország DM KI

Az utóbbi hetekben remek formát nyújtó ContiTech-Apátfalva a tavasszal egyelőre visszafogottabb teljesítményt nyújtó Algyőhöz látogatott a Csongrád-Csanád megyei I. osztály 17. fordulójának rangadóján.

A vendégek vezető góljukat követően akár növelhették is volna az előnyüket, de ekkor kihagyták a lehetőségeiket. A hajrá viszont az Algyőé volt, amely Szil fejesével egyenlíteni tudott, mi több, a végjátékban akár meg is fordíthatta volna a mérkőzést, ám összességében igazságos döntetlenre végeztek a felek.

A tizenhetedik meccsét is behúzta a Makó, amely ezúttal a DAFC Szeged bordányi otthonából tért haza három ponttal. A vendégeknél Belanka Dávid nyitotta a gólok sorát, aki egy távoli szabadrúgást bombázott a szegediek kapujába, továbbra sem vesztett pontot a listavezető.

Sokat köszönhet Takács Jánosnak a Szeged-Csanád GA II., amely Csongrádon tudott nyerni. Mindkét csapat előtt bőven adódtak lehetőségek, de a hazaiak nagy helyzeteinél rendre bravúrosan védett a szegediek fiatal kapusa.

Meglepetésre nem bírt a Kiskundorozsmával a Tiszasziget, Bernát Péter csapatát ugyan eltiltások és sérülések is sújtották. Mindkét csapat eltalálta egyszer-egyszer a kapufát, gólt viszont nem hozott a kilencven perc.

Nem úgy Székkutason, ahol a negyedik percben már negyedjére kezdhettek közepet. A rohanásból végül a Mórahalom jött ki jobban.

A csereként beszállt Bertók Gábor remekül eltalált lövésével szerzett fontos három pontot, és tartja második helyét a Szentesi Kinizsi, a Kurca-partiak Bordányban nyertek, míg a Hódmezővásárhelyi FC II. pedig először örülhetett győzelemnek a tavaszi idény során, miután legyőzték a sereghajtó UTC csapatát.

Algyő–ContiTech-Apátfalva 1–1 (0-0)

Algyő, zárt kapuk mögött. Vezette: Soós István – gyengén (Juhász, Ruzicska).

Algyő: Siska – Rádi, Pénzváltó, Heidrich (Pataki, 58.), Varga G. (Belovai, 58.), Selyem (Krisztin-Németh, 92.), Daróczi (Molnár G., 67.), Deák, Szil, Fórizs (Molnár Sz., 72.), Jernei. Edző: Podonyi Norbert.

Apátfalva: Köteles – Varga V., Rakity, Frank B. (Kardos, 92.), Béres, Beke, Bartucz (László, 78.), Kardos Á., Bány (Pataki, 67.), Varga Cs., Kóródi. Edző: Frank Csaba.

Gólszerzők: Szil (82.), ill. Frank B. (53.).

Jók: senki, ill. Varga Cs., Rakity, Kóródi, Béres.

Podonyi Norbert: – Az első félidőben az történt, amire készültünk. Sajnos a kapu előtt nem voltunk elég élesek. A szünet után teljesen más felfogásban léptünk pályára és küzdöttünk az egy pontért.

Frank Csaba: – Nem vagyok rasszista, a sárgákat szeretem, de nem lapban és csekkben. Igazságos eredmény született.

Csongrád-Kunság Aszfalt 0 (0)

Szeged-Csanád GA II. 1 (0)

Csongrád, zárt kapuk mögött. Vezette: Bartucz Tamás – jól (Kócsó, Tihanyi).

Csongrád: Stankovics – Kanász-Nagy, Kiss R., Mészáros, Tomasovszki, Szabó M., Farkas M. (Berkes, 77.), Szőrfi S., Hortobágyi (Szalkai-Szabó, 68.), Mohácsi, Borda. Edző: Szűcs Róbert.

Szeged-Csanád GA II.: Takács J. – Mészáros G., Paublusztig, Deák, Illés, Csizmadia (Kis B., 59.), Nagy M., Zsédely (Korosztil, 82.), Dobroboky, Gréczi (Csehó, 89.), Gyuga. Edző: Vágó Mihály.

Gólszerző: Dobronoky (50.).

Jók: Kiss R., Kanász-Nagy, Hortobágyi, Borda, Szabó M., ill. Takács J., Deák, Nagy M., Dobronoky, Gyuga.

Szűcs Róbert: – Két szervezett csapat döntetlenszagú mérkőzésén Takács kapus bravúrjai jelentették a különbséget.

Vágó Mihály: – Győzelmünk értékét növeli, hogy egy olyan csapat otthonában értük el, amely tavasszal jelentős formajavulást mutatott. Külön öröm számunkra, hogy védekezésben szervezettek, stabilak, támadásban pedig kezdeményezőek voltunk.

Tiszasziget 0

Kiskundorozsma 0

Tiszasziget, zárt kapuk mögött. Vezette: Tóth Róbert – jól (Apró, Benedeczki).

Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Bálint T., Skribek B., Bernát (Juhász Á., 67.), Szabó D. (Drágity, 78.), Szalai, Bálint D., Albert, Bánóczki, Godó. Játékos-edző: Bernát Péter.

Kiskundorozsma: Rozs E. – Császár, Molnár K., Papp N. (Bodonji, 58.), Cseh (Molnár O., 55.), Lóki (Heipl, 88.), Kalapács, Szecskó, Ottlik Márk, Ottlik Máté, Fülöp. Edző: Ottlik Roland.

Jók: Bálint D., Papp Á., Bánóczki, ill. Kalapács, Rozs E., Szecskó.

Bernát Péter: – A múlt heti ámokfutás következményeként tizenhárom játékossal vágtunk neki ennek a meccsnek, így ebben a helyzetben dicséret illeti a csapatot! Abban bíztam, hogy egy lehetőséget kihasználva behúzzuk a mérkőzést, összegezve azonban reális a döntetlen.

Ottlik Roland: – Nyílt sisakos játék, igazságos döntetlennel.

Székkutas 3 (2)

Mórahalom 5 (3)

Székkutas, zárt kapuk mögött. Vezette: Gargya Balázs – közepesen (Kőhalmi, Paczér).

Székkutas: Juhász M. – Kis Á., Bartyik N., Kis D. (Buczku, 78.), Szikszai (Dáni, 85.), Daraki (Tóth Cs., 83.), Kolozsvári, Gyöngyösi, Szabó I. (Orosz,85.), Rakozov, Domján (Szántó, 58.). Játékos-edző: Bartyik Norbert.

Mórahalom: Vígh – Angeli (Vincze, a szünetben), Baji (Ördögh, 87.), Papp D. (Király, a szünetben), Budai, Suhajda (Tóth M., 79.), Kemenczés, Malatinszki Á., Malatinszki D. (Gercsó, 56.), Dobák N., Bokányi. Megbízott edző: Kiss Balázs.

Gólszerzők: Szabó I. (4., 31.), Kolozsvári (58.), ill. Malatinszki Á. (1., 3., 33.), Bokányi (72., 81.).

Jók: Szabó I., Kolozsvári, Gyöngyösi, ill. Baji, Bokányi, Malatinszki Á.

Bartyik Norbert: – Hétről-hétre jobban játszunk, mégsem tudunk pontot szerezni. A küzdés alapján legalább az egy pontra rászolgáltunk volna, de ilyen hibákat nem szabad elkövetnünk.

Kiss Balázs: – Az öt rúgott gól mellett a három pontnak nagyon örülök, de a három kapott gól előtti hibák miatt van némi hiányérzetem.

DAFC Szeged 0 (0)

Makó 3 (1)

Bordány, zárt kapuk mögött. Vezette: Csöngető Endre – jól (Aczél, Vida).

DAFC: Seres I. – Szilágyi, Bozsó (Szabó Á., 76.), Horváth H. (Rózsa, 70.), Pető, Faragó, Petőfi, Cene, Vetstein (Kertész, 83.), Baka (Keszeli, 88.), Görbe. Edző: Terjéki Tamás.

Makó: Garamvölgyi – Belanka, Tamaskó, Juhász J. (Seres B., 74.), Horváth E., Babolek, Varga R. (Magyar, 57.), Sirokmán, Széll (Bohák, 88.), Rabecz (Zámbori, a szünetben), Pócs. Edző: Siha Zsolt.

Gólszerzők: Belanka (14.), Pócs (64., 72.).

Jók: Seres I., Cene, Görbe, ill. Belanka, Pócs, Tamaskó.

Terjéki Tamás: – Az ellenfelünk egyértelműen kimagaslik a bajnokságból, de szerettük volna megnehezíteni a dolgukat. A srácok remekül küzdöttek, nem vallottunk szégyent. A Makónak magasabb osztályban a helye, sok sikert nekik!

Siha Zsolt: – Túl vagyunk rajta, a lényeg a három pont. Játékban javulnunk kell.

Foliaplast-Bordány SK 0 (0)

Szentesi Kinizsi 1 (0)

Bordány, zárt kapuk mögött. Vezette: Bálint Dániel – jól (Csöngető, Gera).

Bordány: Vasas – Szűcs, Fodor, Káposzta, Fátyol, Popovics (Mihalkó, 53.), Abadzic (Denkovity, 64.), Ábrahám, Márki, Kis L., Lőrinc. Edző: Tóth János.

Szentesi Kinizsi: Tóth L. – Varga A. (Orovecz, 80.), Légrádi (Bartucz, a szünetben), Koncz, Antman, Prozlik, Vincze, Szarvas, Molnár (Csáki, 76.), Bertók M. (Berta, 71.), Szeles (Bertók G., 60.). Játékos-edző: Koncz Zsolt.

Gólszerző: Bertók G. (83.).

Jók: senki, ill. mindenki.

Tóth János: – Bosszús lehet az ember, ha egy ilyen mérkőzést elveszít, mi bosszúsak is vagyunk.

Koncz Zsolt: – Ezen a kis méretű pályán nagyon értékes három pontot szereztünk.

Hódmezővásárhelyi FC II. 5 (2)

UTC 2 (1)

Hódmezővásárhely, zárt kapuk mögött. Vezette: Aczél Tibor – jól (Kakuk, Juhász).

HFC II.: Tóth M. – Bánfi, Marton (Lukács, 64.), Rostás, Nagy Att., Bojtos, Győrfi, Nagy An. (Kandó, 64.), Bartyik, Pacskó, Kemény. Edző: Vinnai István.

UTC: Mészáros – Szántó, Nagy-Pál, Péczely (Valach, 64.), Kasza, Mágocsi, Mohammadreza, Pesti (Patocskai, 51.), Sós, Pusztai (Nagyfalusi, 64.), Horváth A. Edző: Pálfy Zoltán.

Gólszerzők: Bojtos (28.), Győrfi (36., 80.), Nagy A. (47.), Kandó (86.), ill. Pusztai B. (34.), Szántó (83.).

Jók: Nagy Att., Nagy An., Bojtos, Marton, Rostás, ill. Mészáros, Horváth A., Szántó.

Vinnai István: – Végre megszereztük az első tavaszi győzelmünket, bár a helyzetek kihasználásával továbbra is gondjaink vannak. Megérdemelt győzelmet arattunk.

Pálfy Zoltán: – Három-egynél kihagytuk a lehetőségeinket, ezt pedig megbüntette a hazai csapat. Megérdemelt győzelmet aratott az ellenfelünk, a jobbik csapat nyert.

A 18. forduló programja:

Csütörtök, 19 óra: Szeged-Csanád GA II.–Tiszasziget. Szombat, 16 óra: DAFC Szeged–UTC, Szentesi Kinizsi–Hódmezővásárhelyi FC II., Kiskundorozsma–Székkutas, Makó–Algyő, ContiTech-Apátfalva–Csongrád-Kunság Aszfalt. Vasárnap, 16 óra: Foliaplast-Bordány–Mórahalom.

Tudósítóink:

Megyei I. osztály: Terjéki Tamás (DAFC), Bartyik Norbert (Székkutas), Podonyi Norbert (Algyő), Szűcs Róbert (Csongrád), Bernát Péter (Tiszasziget), Tóth János (Bordány), Vinnai István (HFC II.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában