Kikapott, így lemarad az Eb-ről a futsal válogatott

2021.04.14. 08:45

Búcsú az álmoktól

Nem sikerült a pontszerzés a magyar férfi futsalválogatott számára az Európa-bajnoki selejtezők utolsó fordulójában.

munkatársunktól

Rutai Balázsék nem jutottak ki az Eb-re. Fotó: Török Attila/MW

Fotó: Török Attila

Turzó József csapata a fehérorosz válogatott vendégeként léphetett pályára a zárókörben. Érdekesség, hogy több mint egy év után nézők előtt játszhatták a mérkőzést, hiszen az UEFA döntése értelmében ugyanis az országok hatósági szabályozásának függvényében a futsalmeccseken is lehetnek szurkolók.

Kétszer ugyan sikerült egyenlítenie a magyar csapatnak az első félidőben, másodjára Alasztics Marcell kapus hibáját ki­­használva jutott előnyhöz a fehérorosz csapat, amit Pál révén büntetőből sikerült egalizálni.

A szünet után azonban a magyar csapat túlságosan defenzív játékot választott, ami viszont rosszul sült el.

Több helyzetük is akadt a hazai­aknak, Alasztics bravúrokat mutatott be, majd egy lefordulást követően harmadjára is előnyhöz jutottak. Ezt követően a hajrában emberelőnyös, üres kapus játékot játszottak a mieink, viszont egyenlítés helyett két üres kapus gólt szereztek a hazaiak, akik ezzel eldöntötték a meccset. A találkozón pályára lépett a szegedi Rutai Balázs is.

Rutai Balázsék nem jutottak ki az Eb-re.
Fotó: Török Attila/MW

Ezzel a magyar csapat csoportja harmadik helyén végzett, és lemarad a pótselejtezőről is. A nyolc darab négyes csoport első helyezettje, valamint a hat legjobb második kijut az Európa-bajnokságra, a két legrosszabb csoportmásodik pedig novemberben rájátszásban dönt az utolsó Európa-bajnoki helyről.

Futsal Eb-selejtező, 5. csoport:

Fehéroroszország–Magyarország 5–2 (2–2)

A csoport végeredménye: 1. (és Eb-szereplő) Kazahsztán 18 pont, 2. Fehéroroszország 9, 3. Magyarország 6, 4. Izrael 3

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában