Helyi sport

2022.04.21. 11:16

Döntőt játszottak

Munkatársunktól

Értékes tapasztalatokat gyűjtöttek Boszniában. Fotó: szedeák

 Több mint száz csapat vett részt a Basket Cupon, ahol az U16-osok mezőnyében szerepelt a Szedeák is, és a 18 csapatos mezőnyből a második helyen végzett, miután egészen a döntőig menetelt, ahol szlovén ellenfelével szemben maradt alul. 
 

Erős, nemzetközi tornán vehettünk részt, ahol magasabb fordulatszámú, fizikálisabb meccseket játszhattunk. Nyolcperces negyedeket játszottunk, de nagyon futott az óra, szorosabb meccsek voltak, mintha negyvenperces, álló órás meccseket játszottunk volna. A negyeddöntőben egy nagyon képzett, jó szerkezetű csapattal játszottunk, de olyan védekezést mutattunk be, amely­­re nem is emlékszem a sze­­zon során. Az elődöntőben is a védekezésünk nagyon jól működött, jó ritmusban játszottunk. A döntőbeli ellenfelünk volt a legkomplettebb csapat a tornán, ennek ellenére a második negyed közepéig felváltva volt az előny a két csapatnál. Ekkor jött egy hullámvölgyünk, majd a remekül dobó el­­lenfelünk tíz pont fölé tornázta az előnyét. A meccs után kicsit csalódottak voltunk, de ez gyorsan elmúlt – összegzett a csapat edzője, Vezsenyi Zsolt, akinek a munkáját Mike János és Boros Eszter segítette. 
 

Eredmények, csoportmeccsek: Szedeák–KK Orli (szlovén) 49–42, Jezlica (szlovén)–Szedeák 30–47, Szedeák–Celik (bosnyák) 31–40, Lastovka (szlovén)–Szedeák 24–46. Negyeddöntő: Szede­­ák–AKK Branik Maribor (szlovén) 36–33. Elődöntő: KK Ig­­man Burch (bosnyák)–Szedeák 35–43. Döntő: Szedeák–KK Pos­­tojna (szlovén) 40–51. 
A csapat tagjai: Bóka Vik­tor, Farkas Balázs, Kajtár Ben­­degúz, Kis Viktor, Krisztin Kartal, Lőrincz Boldizsár, Mé­­száros Tamás, Mihályi Patrik, Molnár Balázs, Ország-Sugár Milán, Papp Botond, Seres Le­vente, Vilmányi Márton. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában