Helyi sport

2022.07.31. 18:02

Verstappen nyerte a magyar nagydíjat

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a 37. forma–1-es magyar nagydíjat a Hungaroringen. A 24 éves vb-címvédő ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.

A 2022-es forma–1-es magyar nagydíjat Verstappen nyerte.

Fotó: Czeglédi Zsolt

Verstappen a tizedik helyről rajtolva úgy győzött, hogy riválisainak szinte esélyük sem volt arra, hogy megnehezítsék a dolgát. A holland pilóta pályafutása 28. futamgyőzelmét aratta, ezzel a háromszoros világbajnok brit Jackie Stewartot megelőzve immár egyedül áll az örökranglista nyolcadik helyén.

A rajtot az élmezőny jelentős többsége jól kapta el, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) az első kanyarban megtámadta Russellt, de nem tudta átvenni a vezetést. Harmadiknak Leclerc sorolt be, miközben a hetedik pozícióból startoló Hamilton az első kör végén már ötödik volt. 

Az élen Russell 2,3 másodperces előnyre tett szert Sainzcal szemben, ez azonban rohamosan csökkenni kezdett, amikor a brit versenyző Mercedesén "fogyni kezdtek" a lágy gumik. Russell a 17. körben a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később pedig Sainz is új gumikat kapott, de az ő cseréje lassúra sikerült a Ferrari stábjának köszönhetően. Közben Verstappen is a boxban járt, majd következett Hamilton, valamint a 22. körben Leclerc.

A 27. körre a szemmel láthatóan gyorsabb Leclerc ledolgozta hátrányát az élen haladó brittel szemben, majd egy körrel később előzéssel is megpróbálkozott, ezt azonban Russell még visszaverte. A 30. körben ugyanez volt a forgatókönyv, ekkor viszont a célegyenes végén az olasz istálló monacói pilótája nagyon rövidet fékezett, és elment brit riválisa mellett. Russell aztán Sainzcal szemben volt kénytelen védeni a második helyét, majd a 39. körben behívták a boxba újabb kerékcserére, ugyanekkor az élről kiállva Leclerc is friss abroncsokat kapott. Az időközben ugyancsak kerékcserén járt Verstappen mindkettejüket megelőzte, ugyanis a brit és a monacói is mögé tért vissza a pályára. A holland címvédő aztán hibázott az utolsó előtti kanyarban, megpördült, és Leclerc lehagyta, Russell pedig üldözni kezdte.

A 47. körben Sainzot kerékcserére hívta a Ferrari, amelynek szerelői ismét lassan dolgoztak, így a spanyol csak ötödiknek tért vissza a pályára. Az élre Hamilton került, mögötte a nála egyértelműen gyorsabb Verstappen száguldott, míg a harmadik helyért Russell harcolt Leclerc-rel. Az 52. körben Hamiltont hívták be a boxba kerékcserére, így Verstappen átvette a vezetést, aztán a kemény keverékű gumikkal nagyon szenvedő Leclerc autójára a Ferrari lágy abroncsokat rakott, de így a monacói visszacsúszott a mezőnyben.

Tizenöt körrel a leintés előtt Verstappen, Russell, Sainz volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, aztán Hamilton, Pérez és Leclerc következett. Hamilton hamarosan megelőzte Sainzot, majd öt körrel a futam vége előtt feljött másodiknak, így a Mercedes istálló sorozatban másodszor ünnepelhetett kettős dobogót.

Végeredmény

Magyar Nagydíj, Hungaroring (70 kör, 306,63 km): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:39:35.912 óra, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 7.834 másodperc hátrány, 3. George Russell (brit, Mercedes) 12.337 mp h., 4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 14.579 mp h., 5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 15.688 mp h., 6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 16.047 mp h., 7. Lando Norris (brit, McLaren) 1:08.300 perc h., 8. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.

A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 9 van hátra), versenyzők: 1. Verstappen 258 pont, 2. Leclerc 178, 3. Pérez 173, 4. Sainz Jr. 156, 5. Russell 158, 6. Hamilton 146, 7. Norris 76, 8. Ocon 58, 9. Bottas 46, 10. Alonso 41 ponttal. Csapatok: 1. Red Bull 431 pont, 2. Ferrari 334, 3. Mercedes 304, 4. Alpine 99, 5. McLaren 95, 6. Alfa Romeo 51, 7. Haas 34, 8. Alpha Tauri 27, 9. Aston Martin 20, 10. Williams 3 ponttal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában