Helyi sport

2022.10.30. 17:32

Beleszaladtak a pofonba

Súlyos vereséget szenvedett a labdarúgó NB III. Közép csoportjának 15. fordulójában az éllovas Hódmezővásárhelyi FC, amely 5–1-re kikapott az ESMTK otthonában.

M. J.

A Hódmezővásárhelyi FC (kék-sárgában) kikapott az ESMTK otthonában.

Fotó: Karnok Csaba

Rossz hírekkel indult a hétvége a HFC házatáján: az MRI-vizsgálatok alapján kiderült, hogy a belső védő Molnár Bence a Szekszárd elleni találkozón keresztszalag-szakadást szenvedett, így rá hosszú kihagyás vár. A labdarúgó NB III. Közép csoportjának 15. fordulójában a helyettese a védelem közepén Povázsai Zsolt lett.

Már a 7. percben gólt kapott a HFC az ESMTK otthonában, majd amikor a 15 perc körül átvette a játék irányítását, és kihagyott két lehetőséget, jött egy olyan 11-es, amely egyrészt alaposan befolyásolta a meccs képét, másrészt inkább volt nem megadható, mint befújható.

A Hódmezővásárhely a szünet után a 60. percben szépített: Bata Kristóf lekészítéséből Barta Norbert szerzett gólt. A folytatásban mindent megpróbált a vendégcsapat, de az újabb, szintén könnyű síppal befújt 11-es végleg eldöntötte a meccs kimenetelét. A hajrá már nem csak a futballról szólt.   

Antal Krisztián: Beleszaladtunk egy pofonba. Kevés jó teljesítmény volt, és így augusztus 31. után szenvedtünk ismét vereséget a bajnokságban. Most jól jön a szünet és a szabadnap, így rendezhetjük a sorokat, és remélhetőleg a Bánk-Dalnoki LA ellen visszatérünk a győztes útra. 

ESMTK–Hódmezővásárhelyi FC 5–1 (2–0)

Labdarúgó NB III. Közép csoport, 15. forduló. Budapest, 200 néző. Vezette: Takács Ákos (Benkő Róbert, Szilágyi Zsolt).

ESMTK: Jeszenszky – Molnár R., Túri D., Lipcsei Á., Márton – Kovács B., Ferkel (Lucz, 62.) – Molnár J. (Boda, 83.), Sükösd (Szűcs L., 80.), Slezák – Wirth. Vezetőedző: Turi Zoltán.

HFC: Deczki – Orosz M., Hunya, Povázsai, Zabari (Vastag, 80.) – Szabó P. – Pesuth (Fődi, 63.), Schildkraut (Barta, a szünetben), Hegedűs M. (Kenderesi, 72.), Bata K. – Irmes (Tapiska, a szünetben). Vezetőedző: Antal Krisztián. 

Gólszerzők: Wirth (7.), Molnár J. (43., 11-esből), Túri D. (80.), Slezák (89., 11-esből), (Szűcs L., 90.), ill. Barta (60.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában