Körömi Ábel magyar bajnok lett

2022.11.12. 11:58

Remekeltek a Makó Budo Klub versenyzői

Sikerrel szerepeltek a Makó Budo Klub ökölvívó és kick boksz versenyzői a legutóbbi hazai versenyeken. A legszebb sikert ismét Körömi Ábel aratta, aki magyar bajnokként tért haza.

Szabó Imre

Körömi Ábel és Nadobán Alex, közöttük Márton Imre, a Makó Budo Klub elnöke. Fotó: Szabó Imre

– Furcsa volt, hogy a verseny előtt többen felhívtak, érdeklődtek, melyik súlycsoportban indulok. Úgy tűnt, tartanak tőlem – mondta Körömi Ábel, a Makó Budo Klub ökölvívója, aki nemrégiben részt vett az U12-es serdülő és junior magyar bajnokságon. A megmérettetésen 70 klub 350 versenyzője szállt ringbe, a Makó Budo Klub két emberrel képviseltette magát.

Fotós: Szabó Imre

Az, hogy Ábelnek már van tekintélye, nem véletlen: a legutóbbi hasonló megmérettetésen második lett, majd ezzel helyet kapva a nemzeti válogatottban a törökországi EB-n ugyancsak ezüstérmes lett. Ez volt ott a magyar csapat legjobb eredménye. Ellenfeleinek egyébként volt mitől tartani, hiszen a 14 esztendős Ábel első meccse a 44 kilogrammos mezőnyben például alig 30-40 másodpercig tartott, kiütéssel nyert. A döntőben pontozással győzött, egyértelmű, 5-0 arányban, tehát ő lett a magyar bajnok serdülő férfi 44 kilogrammban. 

Ábel klubtársa, Nadobán Alex harmadik lett a magyar bajnokságon junior férfi plusz 90 kilogrammban. Érdekes, hogy az elődöntőben a későbbi első helyezettől kapott ki. – A tanulság az, hogy úgy kell bokszolni, hogy az eredmény egyértelmű legyen, ne a bírók döntsenek – összegzett Alex. Edzőjük, Kis Ferenc mind a két fiatallal elégedett volt. Azt mondta róluk, okosan álltak helyt és bízik abban, hogy mindketten további sikereket érnek el.

Fotós: Szabó Imre

A klub elnöke, Márton Imre az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón arról is beszámolt, miként szerepeltek a kick boksz szakosztály versenyzői a nádudvari 6. Gasztro Kupa országos versenyen. Frank Lilla kadett 1. korosztályban light kontaktban, 32 kilogrammban ezüstérmes lett és ugyanilyen helyezést ért el Fodor Réka a kadett 2. korcsoport 60 kilogrammos súlycsoportjában, light kontaktban, illetve Tóth Krisztofer Dezső kadett 2-esben, plusz 69 kilogrammban és Gyarmati Katalin junior pont fightingban 60 kilogrammban, valamint light kontakban, és Oláh Gábor felnőtt 80 kilogrammban, light kontaktban.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában