Férfi kézilabda-világbajnokság

2023.01.26. 18:32

Bodó Richárd: küzdenünk kell egymásért, magunkért, a családunkért és a nézőkért

Az OTP Bank-Pick Szeged magyar válogatott kézilabdázója, Bodó Richárd úgy fogalmazott az MTI-nek, szerinte nem az a baj, hogy Magyarország kikapott a kétszeres címvédő dánoktól a világbajnoki negyeddöntőben, hanem ahogyan kikapott 40–23-ra.

A szurkolók és a szakemberek is a küzdőszellemet hiányolták a magyar kézilabdázók játékából Dánia ellen.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

– Tegnap este nagyon nehezen aludtam el, ahogyan mindenki. Bánhidi Bencével nagyon sokat beszéltünk a meccsről, és arra jutottunk, amit a szövetségi kapitányunk is mondott: nem az a baj, hogy a dánoktól kikaptunk, hanem az, ahogyan kikaptunk – nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön a bajnoki címvédő Szeged átlövője.

Bodó felidézte Chema Rodríguez kapitány szavait, aki elmondta, őt nem érdekli, ki hibázott, csak az, hogy a játékosok harcoljanak egymásért, ahogyan eddig tették, mert ezzel tudnak meccsben lenni a nagy csapatokkal, és ez hiányzott.

Mint elmondta, egy idő után visszatért a tűz a csapatba, próbáltak menni az eredmény után, de a dánok ekkor már tízzel vezettek, és olyannyira felszabadulttá váltak, hogy szinte esélyt sem adtak a magyaroknak, sőt még egy fokozattal feljebb kapcsoltak.

– Elkalapáltak minket, ez nem volt kellemes, de a Bundesligában hozzá vannak szokva, hogy hatvan percig azonos szinten játsszanak – ismerte el Bodó.

RODRÍGUEZ, Chema
Bodó Richárd egyetértett Chema Rodríguez (képünkön) szövetségi kapitánnyal.
Fotós: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Felidézte, próbálkoztak a többi között a létszámfölényes támadójátékkal és a nyitott védekezéssel, de nem jártak sikerrel. Kiemelte, szerettek volna elődöntőbe jutni, de mindenki láthatja, aki ért a kézilabdához, hogy ez nem reális.

A világbajnokság előtt talán a negyeddöntőbe jutás sem volt reális, ezért nagy eredményt értünk el, aminek nagyon örülök. Ez a csapat csinálta meg, és ez a csapat kapott ki a dánoktól is. Elég hullámzó a teljesítményünk, de senki nincs hozzászokva ilyen terheléshez

 – magyarázta Bodó, aki eddig 56 lövésből 32 gólt lőtt a tornán.

Hangsúlyozta, sosem játszott még sorozatban kilenc meccset, talán hét volt a legtöbb.

A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás volt a céljuk – a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, ezzel a negyeddöntőbe jutottak, és biztosították részvételüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán. A csapat következő ellenfele az 5–8. helyért Norvégia lesz pénteken 18 órától.

– A sikert könnyebb megemészteni, hiszen pozitív energiával vagyunk tele, ha egy nagy csapatot győztünk le. Remélem, ma nagyjából el tudja felejteni mindenki, ami történt, és át tudja állítani az agyát – vélekedett Bodó Richárd.

Közölte, a norvégok ugyanabban a stílusban kézilabdáznak, mint a dánok, sőt az ellenfél hibáit követően talán még gyorsabban viszik előre a labdát.

– Sokkal több szívet és küzdést kell beletennünk. Remélem, a norvégokat sokkal jobban meg tudjuk állítani és jó meccset fogunk velünk játszani. A kapitányunk is megmondta: küzdenünk kell egymásért, magunkért, a családunkért és a nézőkért, és ha a végén kikapunk, akkor kapjunk ki, de nem így, ahogy tegnap – magyarázta Bodó.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában