Egyéni csúcsot lökött

2023.01.23. 18:26

Dobó Zsombor berobbantotta az atlétikaszezont

Egyéni csúccsal indította az új évet Dobó Zsombor, az SZVSE atlétája. A nyíregyházi fedett pályás szezonkezdeten súlylökésben 18 méteres teljesítménnyel zárt, ami a korosztályában a világ ötödik legjobb eredményének számít. Korábbi lökését nagyjából másfél méterrel javította meg.

Becsei Dávid

A nagyapja a felkészítő edzője. Dobó Zsombor (balról) és Eperjesi László Nyíregyházán.

Forrás: SZVSE

Valósággal berobbantotta a fedett pályás atlétikaszezon ajtaját az első, nyíregyházi verseny Dobó Zsombor. Az SZVSE atlétája súlylökésben 18 méteren zárt, ami világszinten is kiemelkedő teljesítmény a korosztályában. 

– Elég jónak éreztem a felkészülésemet, érződik, hogy erőnlétben, technikailag és robbanékonyságban is sokat sikerült fejlődni – világított rá Dobó Zsombor lapunk érdeklődésére eredménye hátterére. 

Arról, hogy a világon az ötödik legjobb eredmény jelenleg az ő nevéhez fűződik, úgy fogalmazott, hogy sosem gondolta, hogy súlylökésben bármikor majd a világ legjobb öt versenyzője közé tartozik majd, hiszen első sorban ő diszkoszvető. A súlylökésben elért fejlődést viszont sportágában is kamatoztathatja. 

– Az egész hetet Nyíregyházán töltöttük, egy nehéz edzőtábori alapozásból érkeztem a versenyre. Ahhoz képest egy kiváló eredményt értem el, ezen a héten Budapestre megyek, oda egy könnyebb hét után érkezhetek majd. Szeretnék ezen a 18 méteren még javítani, titkos célom, hogy a fedett pályás országos csúcsot megjavítsam, ami 18,97 méter – árulta el. 

Ami Dobó Zsombor idei versenynaptárát illeti, a február a fedett pályás versenyekről és a súlylökésről szól. Március elején az első felnőtt orszáos bajnokságán vesz részt diszkoszvetésben, majd saját korosztályában az U18-asok között is elindul. Szeretne ismét nagyot alkotni az EYOF-on, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, ahonnan legutóbb ezüstéremmel tért haza. Diszkoszvetés mellett idén már súlylökésben is megmérettetné magát. 

A nagy versenyeket tekintve pedig a diszkoszvetők U20-as Európa-bajnokságán zárhatja 2023-at Jeruzsálemben. Elmondása szerint ez azért lesz különleges, mert eggyel idősebb korosztályban indulhat. 

A nyíregyházi versenyen Márton Anita is részt vett, ő 17,17 méteres lökéssel indította a 2023-as esztendőt. Következőleg Csehországban áll dobókörbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában