Női vízilabda OB I.

2023.01.25. 20:35

Nyert a Szentes, 18 óra múlva újra játszhat

Kiélezett első negyed után a másodikban feljebb kapcsolt egy fokozatot és megnyugtató előnyt alakított ki a Valdor Szentes, amely 13–5-re győzte le a Tatabányát a női vízilabda OB I. kilencedik fordulójában.

Becsei Dávid

Bonca Vivienék magabiztos sikert arattak a Tatabánya ellen, sokáig viszont nem pihenhetnek. Holnap 13 órától az Egert fogadják bajnokin.

Fotó: Vidovics Ferenc

Jól érezték a szentesiek, hogy más mérkőzésre számítottak, mint amit a magyar kupa-selejtező során játszottak itthon a Tatabányával. Az egykori bányászváros csapata hatalmas erőbedobásra késztette a rutinos hazai csapatot, mivel a vendégek védekezése az első negyed során jól működött. A mérkőzés első találatára a hat és fél percet kellett várni, ekkor a szentesi Samsonova talált be. 

A második negyed már nem hozott gólínséget, a hazaik labdaelhozás után rögtön megduplázták előnyüket. Samsonova után a másik orosz légiós, Dankina is betalált, 2–0. Nagy erőt fektetett bele ezek után a vendégcsapat, hogy megszerezze első gólját, ami sikerült is. Kérészéletűnek bizonyult viszont a tatabányai öröm, mivel nagyjából húsz másodperc telt el és máris ismét kétgólos különbség állt az eredményjelzőn. Meghozta az áttörést a szentesi támadásokban ez a második negyed, aminek köszönhetően akciógólokkal – és Bicskei Réka remek centerezésével – növelte folyamatosan a különbséget. A nagyszünetre így megnyugtató, 6–1-es hazai vezetéssel mehettek a csapatok. 

A második félidő már nem hozott ekkora erődemonstrációt hazai részről, az előnyt viszont azért még így is sikerült növelni. A legnagyobb különbséget 12–4-nél két és fél perccel a vége előtt mutatta a tábla, a vége 13–5. Sokat nem pihenhetnek a szentesi lányok, ugyanis ma 13 órától már az Egert fogadják újabb bajnokin. 

Valdor Szentes–Tatabánya 13–5 (1–0, 5–1, 3–2, 4–2) 
Női vízilabda OB I., 9. forduló. Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda. Vezette: Fodor, Füzesi. 
Valdor Szentes: Füsti Molnár – Hevesi 1, Mácsai 1, Dankina 3, Tyukász, Kövér-Kis, Tóth F. 2. Csere: Héri N. (kapus), Horváth L., Bicskei 2, Samsonova 2, Bonca 2, Korom, Boldizsár. Vezetőedző: Matajsz Márk. 
Tatabánya: Kovács Do. – Zantleitner H. 1, Zink, Orbán, Felkai 1, Rajna 1, Kovács J. 1. Csere: Szombathelyi (kapus), Zantleitner N., Becsey 1, Zöld, Kovács Da. Vezetőedző: Zantlitner Krisztina. 
Gól – emberelőnyből: 3/1, ill. 7/2. 
Ötméteresből: 1/1, ill. -.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában