A szegedi Maty-éren remek MVM Szegedi VE-sikerek születtek

2023.05.05. 16:16

Balogh Gergely és Nagy Bianka válogatót nyert

A szegedi Maty-éren három napon át rendezik a felnőtt kajak-kenusok válogatóját, amelyen a jövő heti világkupa-indulás is jelentős szerepet kap. Két MVM Szegedi VE-vesrenyző is győzött: Balogh Gergely K4 500, míg Nagy Bianka C2 500 méteren volt a hajó tagja.

Mádi József

A szegedi Nagy Bianka (jobbról) és Bragato Giada nem hagyott kétséget afelől, ki nyeri a női C2 500 métert.

Fotó: Karnok Csaba

A legelső döntő, amelyben MVM Szeged-versenyzőért szoríthattunk, az a férfi C2 500 méteres táv volt. Ebben a futaman azonban nem volt reális esély az elsőségre, ennek szellemében Molnár Csanád és Rumi Gergő (UTE) negyedik, Szilágyi Balázs és Gyányi Levente hatodik lett.

Balogh Gergely viszont örülhet. Az őt is foglalkoztató egység – társak: Opavszky Márk (MTK), Fodor Bence (Kovács Katalin Akadámia, Szendy Maximilian (MTK) – ugyanis megnyerte a K4 500 méteres számot, így ott lesz a jövő heti csapatban. A világkupa kapcsán többnyire a válogató első két egysége kerülhet be Hüttner Csaba szövetségi kapitány együttesébe, ez alól ez a szám kivétel, hiszen a két szegedivel, Nádas Bencével és Kuli Istvánnal induló egység Csizmadia Kolossal (Angyalföld) és Tótka Sándorral (UTE) kiegészülve védettséget élvezett, azaz nem kell részt vennie az első válogatón.

– Úgy készültünk a futamra, hogy mindent beleadunk, és csak reméltük a sikert. Nagy meccs volt, kicsin múlott a győzelmünk, de örülünk, hogy megnyertük a válogatót. Az idő alapján a Vasas négyese volt a legnagyobb ellenfelünk, mi viszont vehemensebbek, akaratosabbak voltunk. Jó pálya volt ahhoz képest, hogy még csak másodszor kajakoztunk együtt – nyilatkozta az MVM Szegedi VE kajakosa, Balogh Gergely.

Női C2 500 méteren négy hajó indult, ebből az első kettő biztos világkupa-induló, ám így sem volt mindegy a végeredmény. A tavaly nagyszerű idényt futott szegedi Nagy Bianka és a tiszaújvárosi Bragato Giada alkotta duó mellett ott volt a mezőnyben az olimpiai ötödik Balla Virág (FTC), Takács Kincső (Győr) páros, illetve az ifjúsági világbajnok Gönczöl Laura, Opavszky Réka (PACS-PACS SE) kettős is. Ehhez képest Nagy és Bragato már az első 150 méter után előnybe került, az utolsó 100 méteren pedig egy hajónyira növelte a különbséget, és biztosan nyert.

– Nem vagyok izgulós típus, de most nagyon izgultam, mert ennek a versenynek volt tétje. Tudtam, hogy jók vagyunk, de nehéz volt nekiindulni ennek az évnek. A kívülállónak simának tűnt a siker, de belül nem volt ez annyira egyértelmű. A vége előtt 200 méterrel még rátettünk egy lapáttal, ám szerencsére nem pusztultunk bele, és örülök, hogy aránylag simán hoztuk a győzelmet. A jövő héten nyugodtabban állunk neki a versenynek, mert maradt még tartalék bennünk – nyilatkozta Nagy Bianka.

Szombat és vasárnap tovább folytatódik az öldöklő küzdelem a világkupacsapatba kerülésért: mindkét nap 8 órától előfutamokat rendeznek a Maty-éri pályán, majd a felnőttek döntői 15 órától kezdődnek.



 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában