Öt éremmel zártak a szegediek a Maty-éri kajak-kenu világkupán

2023.05.14. 12:44

Nádasék duója óriási versenyt nyert

A szegedi kajak-kenu világkupán az MVM Szegedi VE versenyzője, Nádas Bence két olimpiai számban is dobogóra állhatott, a klub sportolói összesen öt érmet szereztek, ebből hármat a para szakágban.

Mádi József

Nádas Bence (balról) és Tótka Sándor K2 500 méteren olimpiai számot nyert.

Fotó: Karnok Csaba

Nem ez volt az év fő versenye, ez pontosan látszódott. Ám attól azért még így is vártuk, hogy a magyar válogatott az éremtábla első helyén végez – főleg egy szegedi versenyen.

A többnyire rossz idő ellenére bőven voltak nézők a Maty-éren. Fotó: Karnok Csaba

Aztán a történet úgy zárult, ahogy vártuk, pedig a nemzetközi kajak-kenu szezon ezzel a világkupával vette kezdetét, azaz még minden a versenyzők előtt áll, és nem mögött.

Ennek figyelembe vételével érdemes végigmenni az MVM Szegedi VE sportolóinak teljesítményén is: a szegedieket foglalkoztató egységek összesített mérlege 1 arany- és 1 bronzérem, ezen kívül egy 4., egy 6. és két 8. hely az A döntőben.

 

Bravúr a javából: így jellemezhetjük Nádas Bence és Tótka Sándor K2 500 méteres sikerét.

– Lépésről lépésre haladunk előre, a következő állomás Poznan, a legtávolabbi cél pedig az olimpiai kvalifikáció megszerzése – nyilatkozta Nádas Bence.

A C2 500 méteren világbajnoki bronzérmes szegedi Nagy Bianka és a Tiszaújvárosi Bragato Giada egy nagyon erős mezőnyben végzett a negyedik helyen.

– Egy ilyen pálya után nehéz örülni, de pozitív, hogy a táv második felében jól jöttünk. Mi általában nagyon egyenletesen építjük fel a pályánkat, így ha a többiek lassulnak a végén, fel tudunk kapaszkodni. Most azonban nem volt elég időnk felkapaszkodni – nyilatkozta Nagy Bianka.

A páros bővebb nyilatkozata itt érhető el.

Birkás Balázs szépen lépdelt előre K1 200 méteren, a mezőny erőssége pedig itt is számottevő volt annak ellenére, hogy nem olimpiai számról beszélünk.

– Erős mezőny volt. Én folyamatosan építkezem, jön majd a második válogató, aztán az Eb, a vb, hosszú még a szezon. Nagyon jól éreztem magam a pályán, de technikában és pályaspecifikációban lehet még előre lépni – mondta Birkás Balázs.

Balogh Gergely K1 500 méteren, míg Molnár Csanád a tatai Rumi Gergővel C2 1000 méteren lett 8. a szegedi világkupán. A kajakos Biben Karina C döntőben végzett a 6. helyen K2 500 méteren.

A parasportolóknál nem maradt érem nélkül sem Suba Róbert, sem Varga Katalin. Suba két számban küzdött meg a másik indulóval, Juhász Tamással, és egyszer legyőzte őt, majd kikapott tőle, így szerzett egy-egy ezüst- és bronzérmet.

Varga Katalin elsősorban azzal a két brittel harcolt meg a dobogóért, akik a paralimpián is előtte végeztek. Most még nem sikerült az előzés, ám a távolság láthatóan csökkent.

Varga Katalin egyre közelebb került a két brit riválisához. Fotó: Karnok Csaba

– Nagyon jól éreztem magam. Jól sikerült a téli felkészülésem, persze még sok van ebben a pályában, hiszen ez az idény első versenye volt, így igazán nem erre élesítettünk. Összességében úgy érzem, hogy sokat erősödtem, és most már komolyan megközelítem a brit riválisaimat – vélte Varga Katalin.

Idetartozik még Boldizsár Dalma, aki egy 7. és egy 8. hellyel zárta a világkupát.

A magyar versenyzők közül a női kajakosokra válogató vár a hétvégén, míg a válogatott május 26. és 28. között a poznani világkupán szerepel.
 

A magyar egységek hétvégi A döntős eredményei

Férfiak, K1 500 m: 8. Balogh Gergely; K4 500 m: 3. Magyarország (Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor); C1 500 m: 8. Buday Domonkos; K1 200 m: 6. Birkás Balázs; K1 1000 m: 1. Varga Ádám, 3. Kopasz Bálint; C1 1000 m: 5. Adolf Balázs; C2 1000 m: 8. Molnár Csanád, Rumi Gergő; K2 500 m: 1. Nádas Bence, Tótka Sándor, 5. Vajda Bence, Szabó Tamás; C2 500 m: 1. Koriánszky Dávod, Fekete Ádám, 9. Kollár Kristóf, Fejes Dániel.

Nők, K4 500 m: 9. Magyarország (Szellák Szabina, Nemes Réka, Dráviczki Dóra, Rugonfalvi-Kiss Janka); C1 1000 m: 2. Kisbán Zsófia, 3. Csorba Zsófia; C1 500 m: 8. Opavszky Réka.

Para szakág, férfiak, KL1 200 m: 2. Suba Róbert, 3. Juhász Tamás; VL2 200 m: 2. Juhász Tamás, 3. Suba Róbert;

Nők, VL2 200 m: 8. Boldizsár Dalma; KL2 200 m: 3. Varga Katalin; KL3 200 m: 9. Molnár Nikoletta.

Mix, C2 500 m: 3. Gönczöl Laura, Rumi Gergő, 5. Horányi Dóra, Slihoczki Ádám; K2 500 m: , 4. Kiskó Réka, Béke Kornél, 6. Draviczki Dóra, Ersőssy Csaba.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában